Kódex helyett egyezség

Ha az elképzelések szerinti etikai kódex nem is, de egyfajta egyezség mégiscsak megszületett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott pénteki maratonira nyúlt egyeztetésen.

Amint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beszámolt róla, a csaknem három hónapja kezdett tárgyalássorozat során az élelmiszerkereskedőknek szállító termelők és feldolgozók  fontos egyezségre jutottak pénteken.

Az Európai Unió gyakorlatában is páratlan kódexen még munkálkodnak, s ezt, a legjobb esetben egy hónap múlva alá is írják. A miniszter elmondta azt is, hogy a kódex nélkül is megállapodtak, hogy június végéig elérik a beszállítók egyik fontos törekvését és a második félévtől a jelenlegi 70 százalékos részesedés helyett, a boltok polcain a magyar eredetű élelmiszerek már 80 százalékot foglalnak el.

Ahhoz viszont további tárgyalásokra van szükség, hogy a beszállítók másik fontos követelése ügyében, az másodlagos árképzésről valamilyen egyezség jöjjön létre a kereskedőkkel. Az élelmiszertermelők és – feldolgozók ugyanis kifogásolják, hogy kereskedők gyakran az előre kialkudott árat, többféle okkal visszatartják.

A miniszter elmondása szerint a tárgyalófelek abban is megegyeztek, hogy az etikai kódexben rögzíteni kell, hogy csak valódi szolgáltatást lehet ellentételezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.