Matolcsy: a válság nem ért véget

A magyar válságkezelést példaként állította Európa elé Matolcsy György, aki a legfontosabb reformok közül kifelejtette a rezsicsökkentést, ellenben jól kiemelte a bankadót.

Matolcsy György csak egyszer ejtette ki Törökország nevét az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tagjai számára szervezett mai üzleti fórumon. A magyar folyó fizetési mérleg erősen szufficites, szemben a törökökével – jelezte a jegybankelnök, aki utalt arra is, hogy miután az infláció mélyen a 3 százalékos cél alatt van, az MNB-nek van még némi mozgástere az alapkamat csökkenésére. Háromnegyed órás beszéde alatt 30 fillérrel gyengült a forint az euróhoz képest, elérve a 307,4-es szintet. Vaskos piaci üzenetet tehát nem fogalmazott meg a jegybankelnök, aki inkább a múltidézéssel és a kormány sikereinek sorba szedésével töltötte ki a rendelkezésére bocsátott időt.

Matolcsy György előadásában először helyzetértékelést tartott, amelyben a magyar gazdaság sikereit vette számba, és a hozzájuk elvezető unortodox gazdaságpolitikai módszereket méltatta – ezúttal angol nyelven. Ehhez a korábbi konferenciákon tartott beszédeinek elemeit ismételte meg. Az Európai Unió által követett megszorításokon alapuló válságkezelés helyett saját, unortodox utat választottunk, és ennek sikereit már nemzetközi színtéren is elismerik. Matolcsy a legfontosabb 50 kormányzati reformot fontossági sorrendben tüntette fel ábráján.

Érdekesség, hogy a különböző nagyságú betűkkel felrajzolt "reformfelhő" első helyén a bankadó állt. A jegybankelnök elismerte, hogy a bankadó legmagasabb Európában, de a következő grafikonon már azt mutatta, mennyit nyerészkedtek a pénzintézetek a devizahiteleseken. Az adóztatás fókuszába egyre inkább a fogyasztást helyezik, a munkára rakódó terheket ezzel párhuzamosan csökkentették. Az adóterhelés az uniós átlag alatt van, és nagy siker a foglalkoztatást motivációs tényezőként is segítő egykulcsos adó – tette hozzá. A kiemelt reformok sorából rejtélyes okból kimaradt a rezsicsökkentés. Ezzel szemben a IMF-hitel visszafizetése, az IMF közreműködése nélkül véghezvitt válságkezelés, a költségvetési hiánycsökkentés, az árstabilitás elérése, a keleti nyitás és a közmunka szerepelt kitüntetett helyen.

A jegybankelnök szerint Magyarország fényes sikereket ért el, de még "egy nagyon hosszú utazásnak nagyon az elején tart." Matolcsy az elbizakodottságot nevezte meg mint az "utazót" fenyegető legnagyobb veszélyt, de szerinte Magyarországon politikai stabilitás, erős kormány van, amelyet két lábbal a földön járó emberek alkotnak. A külső kockázati tényezők között legfontosabbnak az euróövezeti válságot nevezte meg, amely nem ért véget.

Ezt kétszer is megismételte, hogy nyomatékot adjon szavainak. Magyarország kettős szerepben van, hiszen – 75 százalékos részarányával – az Európai Unió a legfontosabb partnerünk, viszont a hibás válságkezelésükre visszavezethetően épp ők jelentik a legnagyobb kockázatot a magyar gazdaság számára. Matolcsy kérdésre ismét bírálta a hitelminősítők módszereit, arra híva fel a figyelmet, hogy a számokat és az eredményeket kellene vizsgálniuk, amikor a besorolásokról döntenek. Mindent egybevetve Matolcsy optimistán nyilatkozott Magyarország jövőjét illetően. Előadásában egy anonim elemző és egy szintén névtelenségbe burkolt londoni bankár mondatait idézte, alátámasztva a kormány eddig elért fényes sikereit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.