Kivonul Európából a U.S. Steel

Eladja a kassai vasművet és egyúttal kivonul Európából a U.S. Steel. A szlovák nehézipar emblematikus üzemét Rinat Ahmetov ukrán milliárdos vásárolhatja meg.

A U.S. Steel eltökélt szándéka az, hogy eladja a tulajdonában levő kassai vasművet – jelentette be Robert Fico, miután fogadta az amerikai társaság kelet-szlovákiai leányvállalatának vezérigazgatóját. A szlovák miniszterelnök élesen bírálta Mikulás Dzurinda kormányát, amelynek regnálása idején adták el – Fico szerint aránytalanul nagy kedvezménnyel – a mintegy tizenegyezer alkalmazottat és kétezer alvállalkozót foglalkoztató céget.

Válaszában az exkormányfő emlékeztette utódját, hogy 1998-ban, az ügylet előtt huszonnyolc európai bank követelt csődeljárást a súlyosan eladósodott kassai cég ellen. – Mi olyan stratégiai befektetőt szereztünk, amely 60 millió dollárt fiezetett az acélműért, kifizette a 385 millió dollárra rúgó tartozást, egyúttal pedig 700 millió dollár értékű korszerűsítést vállalt, amit végre is hajtott. Mindezért öt éven át mentesültek a nyereségadótól, s további öt évig pedig csak a felét kellett befizetniük – idézte fel a történteket az exkormányfő.

Szlovákiai szakértők úgy vélik: az amerikaiak elhatározását elsősorban az indokolja, hogy 2008-ban véget ért az adókedvezményük, amelynek köszönhetően összesen 430 millió dollárt takarítottak meg. Tavaly már 25 millió eurós veszteséggel zártak. Másik nyomós okként az unió egyre szigorúbb környezetvédelmi követelményeit említik. Ezeknek a U.S. Steel 2016-ig csak mintegy félmilliárd dolláros további beruházással tehetne eleget. – A brüsszeli elképzelések miatt az uniós országokban működő acélgyártók jelentős hátrányba kerülnek ukrán, kínai és brazil vetélytársaikkal szemben – így Robert Fico.

A Hospodárske noviny szlovák gazdasági napilap értesülései szerint a kassai vasművet Rinat Ahmetov ukrán milliárdos, a Metinvest tulajdonosa vásárolta meg. Ezt a hírt az érintettek egyelőre nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Egybehangzó vélemények alapján a U.S. Steel végképp kivonul Európából, és a továbbiakban a hazai és az ázsiai piacra összepontosít. Már tavaly túladott a jelentős veszteséget felhalmozott szerbiai vasműn is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.