Kiugró Google-nyereség

A világ legnagyobb internetes kereső- illetve tartalomszolgáltatójaként ismert Google a harmadik negyedévben 7,64 milliárd dolláros bevétel mellett 2,1 milliárd dolláros nyereséget ért el. A tavalyi év hasonló időszakánál 32 százalékkal magasabb összeg az elemzői várakozásokat is felülmúlja.

A vártnál jobb eredményekről számolt be a Google csütörtökön közzétett, a harmadik negyedévről szóló gyorsjelentésében.

Beütötték a keresőbe az adóparadicsomot és rátaláltak Bermudára.
A Google keresőoldala

A világ legnagyobb internetes kereső- illetve tartalomszolgáltató cége július-szeptemberben 2,17 milliárd dolláros nettó jövedelmet ért el, azaz részvényenként 6,72 dollárt, szemben az egy évvel korábbi 1,6 milliárd, illetve 5,13 dollárral. A növekedés 32 százalék.

Bizonyos költségeket nem számolva az egy részvényre jutó nettó jövedelem az idei harmadik negyedévben 7,64 dollár volt. Ez jóval magasabb az elemzők által várt 6,69 dollárral.

A kaliforniai székhelyű vállalat összbevételei 7,3 milliárd dollárra rúgtak, szemben a 2009. július-szeptemberi 5,9 milliárd dollárral. A Google nettó bevétele - amely már nem tartalmazza a partnerweboldalaknak kifizetett jogdíjakat - 5,48 milliárd dollár volt. Szakértők előzetesen 5,27 milliárd dollárral számoltak. Egy évvel korábban a nettó bevétel 4,38 milliárd dollár volt.

A kedvező hírek nyomán a New York-i tőzsde zárását követő néhány perc során az elektronikus tőzsdei kereskedésben a Google árfolyama néhány perc alatt 9 százalékkal - 540,93 dollárról 590 dollárra - ugrott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.