Kisvárosnyi embert rúg ki a Hewlett-Packard

Az amerikai számitástechnikai óriás, a Hewlett-Packard 16 ezer embert küld el októberig, ezt jelentette be a cég vezetése. Ezt is beszámítva ötvenezer főre emelkedik a vállalat által világszerte végrehajtott leépítési hullám áldozatainak száma.

Eredetileg 34 ezer fő elbocsátását tervezték, de a költséghatékonyság minden előzetes tervet felülírt az informatika óriáscégnél, amely így alapításának 75 éves évfordulóját drasztikus leépítéssel teszi sokak számára emlékezetessé. A karcsúsítás eredetileg az eBay online áruház éléről még 2012-ben igazolt Meg Whitman vezérigazgató ötlete volt, aki az akkori 350 ezres létszámot mára 317,5 ezerre csökkentette. Az elbocsátandók nem foglalják imáikba Whitman nevét, aki ráadásul azt is közölte, hogy a forgalommal nincsenek gondok, nem ez, hanem a profitabilitás magyarázza a kisvárosnyi ember elküldését. (Megjegyzendő, az informatikai óriáscég forgalma tizenegyedik negyedéve folyamatosan csökken, részvényárfolyma pedig azóta 39 százalékkal zsugorodott.)

A maradók megnyugtatására a vezérigazgató hozzátette, hogy ebben a pillanatban további létszámleépítésre utaló okokat nem lát. Azt nem közölték, hogy mely országokat és mely területeket érinti a takarékossági lépés - leszámítva azt, hogy a kutatás-fejlesztésnél marad a létszám -, ugyanakkor elemzők joggal teszik föl a kérdést, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor ugyan mi szükség van újabb, terv feletti megszorító intézkedésekre.

Ez az aggodalom tükrözödött az árfolyam 2,3 százalékos azonnali csökkenésében, ami lehetett volna nagyobb is, ha nem a csütörtöki amerikai tőzsdezárást fél órával megelőzve teszi közzé honlapján a  hírt a HP vezetése. Normális esetben a nyereségesség növelését célzó megszorításokat kedvezően fogadják a befektetők, ám itt és most nem voltak biztosak abban, hogy nem valami mást lepleznek a kirúgásokkal a HP-nál.

A Reuters jelentése szerint a HP üzleti évének április végével zárult második negyedévében 27,3 milliárd dolláros forgalomról számolt, be, ami az előzetes, 27,41 milliárd dolláros várakozásoktól hajszálnyival maradt el. Meg Whitman szerint a következőkben a kínai kereslet alakulása döntően befolyásolja forgalmukat, s noha a távol-keleti országban még növekvő HP-bevételekről érkeztek a hírek, ennek folytatódására az ottani gazdasági növekedés erős lassulása miatt nem lehet mérget venni. A HP a folyó üzleti évére 3,63-3,75 dolláros sávba várja az egy részvényre eső nyereségét, azaz az elemzői konszenzust jelentő 3,71 dollár még belefér ebbe. A második negyedévben 18 százalékkal, 1,27 milliárd dollárra nőtt a profit.

Az egykori világelső számítógépgyártót a PC-piac megállíthatatlan zsugorodása rendkívül érzékenyen érinti, még akkor is, ha már évek óta a szolgáltatások felfuttatására fókuszál, az ebből származó bevételekre építi jövőjét. A globális PC-eladások az idei első negyedévben az IDC piackutató adatai szerint 4,4 százalékkal estek vissza, a gyártók összesen 73,4 millió készüléket tudtak értékesíteni a táblagépek és az okostelefonok villámgyors előretörése közepette. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy számos válallat a Windows XP operációs rendszer támogatásának áprilisi megszüntetésére hivatkozva előrehozta gépparkjának lecserélését.

Ennek köszönhetően a HP e szegmensből származó bevétele a második negyedévben 7,4 százalékkal 8,18 milliárd dollárra tudott növekedni, de a 16 százalékos piaci részesedésével második helyen álló cég hátránya így is nőtt a világelső kínai Lenovo mögött. A nyomtatás üzletág bevétele viszont 4,3 százalékkal 5,83 milliárd dollárra esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, miközben a vállalati szolgáltatásoknál hét százalékkal, 5.7 milliárdra gyarapodott a bevétel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.