Kissé nőtt a kormányzati hiány

A kormányzati szektor hiánya tavaly a GDP 2,6 százalékára rúgott, ami 0,1 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

A kormányzati szektor 2014. évi hiánya az előzetes adatok szerint 829,1 milliárd forint, a GDP 2,6 százaléka volt. Ez 2013 azonos időszakához képest 95,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,1 százalékponttal magasabb. A 2014. IV. negyedévi hiány 192,8 milliárd forint volt, ami a GDP 2,4 százaléka. Ez az előző év azonos időszaki hiánynál 137,6 milliárd forinttal több.
A kormányzati szektor hiánya 2014-ben a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 829,1 milliárd forint volt. Ez a GDP 2,6 százaléka. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai alapján – 2014 végén 24 ezer 525 milliárd forint volt, a GDP 76,9 százaléka.

2014-ben 2013-hoz viszonyítva a kormányzati szektor 829,1 milliárd forintos hiánya (a GDP 2,6 százaléka) 95,4 milliárd forinttal, GDP- arányosan 0,1 százalékponttal magasabb volt; a kormányzati szektor bevétele 15 ezer 168,1 milliárd, kiadása 15 ezer 997,2 milliárd forint volt; a bevételek 7,3 százalékkal növekedtek. 7,8 százalékkal bővültek a jövedelemadó-bevételek, 7,5 százalékkal bővültek a társadalombiztosítási hozzájárulások, a termelési és importadókban 7,1 százalékos emelkedést mértek, utóbbin belül az áfabefizetések 11,8 százalékkal nőttek; a kiadások 7,6 százalékkal növekedtek, ezen belül a legnagyobb mértékben - 25,4 százalékkal - a felhalmozási kiadások. A folyó termelőfelhasználás 12,5, a munkavállalói jövedelem 11,3 százalékkal emelkedett. A kamatok 4,2 százalékkal csökkentek, a pénzbeni társadalmi juttatások pedig változatlanok maradtak.

2014 IV. negyedévében 2013 azonos időszakához képest a bevételek 10 százalékkal nőttek. 8,5 százalékkal bővültek a jövedelemadó-bevételek, 6,5 százalékkal nőttek a társadalombiztosítási hozzájárulások, 5,9 százalékkal a termelési és importadók, utóbbin belül az áfabefizetések 15,3 százalékkal emelkedtek; a kiadások 13,3 százalékkal növekedtek. A folyó termelőfelhasználás 24,2, a felhalmozási kiadások 17,4, a munkavállalói jövedelem 16,5, a pénzbeni társadalmi juttatások egy százalékkal emelkedtek. A kamatok ezzel szemben 3,1 százalékkal csökkentek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.