Kisebb fesztivál, nagyobb haszon

Divattá vált az ország minden részén, hogy ballagásra, születésnapra Volt-bérletet vesznek a fiataloknak a nagymamák. A soproni fesztiválnak nemcsak a fiatalok, hanem a helyiek is örülnek.

A város turisztikai fogadókészségének kiváló próbája ez az egy hét, mely rengeteg előnyt hoz Sopronnak. A héten 100-120 ezer ember fordul meg a hűség városában.

– Kereskedelmi és vendéglátós szempontból a Volt anyagilag is hatalmas siker – mondja Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A szállodák és a panziók teljesen megtelnek, van, hogy apa jön fiával, a gyerek sátrazik, az apa elegáns szállodában lakik.

A Volt életérzés is
A Volt életérzés is
Nyikos Péter / MTI

A Pécstől 15 kilométerre fekvő ezerlelkes Orfűn idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Fisching on Orfű fesztivált. Négy nap alatt 124 együttes lépett fel, 25 ezren váltottak jegyet. A Mecsek hegyei között három tó partján megbúvó település szálláshelyein három és fél ezren kaphatnak szállást, a fesztivál napjaira azonban már egy évvel előre lefoglalják a falu minden szabad ágyát és sátorhelyét.

Az évente 150 millió forintból gazdálkodó önkormányzat az idegenforgalmi adóból 8-9, az iparűzési adóból 20-25 milliót kasszíroz. Füziné Kajdy Zita polgármester szerint e bevétel jelentős mértékben a fesztiválnak köszönhető, amelynek hatására az év többi részében is sokan keresik fel Orfűt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.