Kissé tovább gyengült a forint

A tegnapi gyengülés után ma egyelőre stabil képet mutat a forint. Továbbra is kívülről várjuk a hatásokat.

Kis mértékben tovább gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon. Az eurót, mely kedden délután 287,50 forint volt, 287,85 forinton jegyezték.

Kereskedők szerint a forint árfolyamát továbbra is a görögországi bizonytalanság hatására kialakult európai hangulat befolyásolja.

A kora reggeli órákban az euró 288 forint fölötti szinteken is járt, 287,35-288,50 forint közötti sávban mozgott. Kereskedők azt várják, hogy napközben 285-290 forintos sávban tartózkodik az euró, mely múlt hét pénteken még 284,70 forintot ért.

Hétfőn már közel 2 forinttal többet kellett adni érte. A gyengülést a hétvégi francia elnökválasztás, illetve a görögországi parlamenti választások eredménye váltotta ki. Ennek hatására az euró veszített értékéből a dollárral szemben. A megszorítások támogatói mindkét euróövezeti országban vereséget szenvedtek.

A dollár 221,75 forint volt délelőtt a kedd délutáni 221,05 forint után. A svájci frank árfolyama 239,60 forint, szemben az előző délutáni 239,25 forinttal. A japán jent 2,7780 forinton jegyezték a 2,7695 forint után.

Az euró szerda reggel 287,60 forint körül forgott a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben. A kedd esti jegyzésekhez képest nem változott az árfolyam.

Reggel enyhén gyengült a forint, részben a nemzetközi hangulat hatására. Devizapiaci kereskedők szerint az is szerepet játszott ebben, hogy lengyel kamatemelésre számítva a forint- és a csehkorona-pozíciók egy része zlotyba vándorolt át. Ez a tényező szerdán is éreztetheti a hatását.

Szerda reggel a dollárt 221,70 forinton jegyezték, árnyalatnyival erősebben a kedd esti 221,05 forintnál. A svájci frank árfolyama 239,98 forint volt, szintén kissé erősebb a kedd esti 239,43 forintnál.

A japán jen 2,7848 forinton forgott szerda reggel, míg előző nap 2,7660 forint körül mozgott az árfolyam.

A kereskedők szerint a forint alakulását továbbra is főleg a nemzetközi piaci hangulat alakítja, az eurójegyzését a következő napokban a 285-288 forintos sávba várják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.