A jegybank jó iránytű

Király Júlia, az MNB alelnöke egy mai konferencián azt mondta, hogy bár nincs „egyetlen, végleges, minden problémát megoldó” lépés, a jegybank szabályozási javaslatai, megvalósításuk esetén, csökkentenék a bankrendszerben megfigyelhető kockázatokat, és hozzájárulnának a gazdaság növekedéséhez.

Király Júlia úgy látja, jelentősen romlott a bankrendszer jövedelmezősége és így kelet-európai versenypozíciója, a folyamatosan rövidülő forrásszerkezet pedig hosszabb távon gyengíti a bankok likviditási helyzetét. A bankrendszer kockázatait a gazdasági környezetben bekövetkezett változások közül elsősorban az üzleti kilátások kiszámíthatatlansága okozta, ami elbizonytalanította a hosszabb távra beruházó szereplőket.

Ebben a kormány bejelentett költségvetési programját követően javulás látható, de a rövid távú költségvetési stabilizáció érdekében alkalmazott kiugróan magas bankadó, valamint a szociális politika részeként bevezetett kilakoltatási moratórium egyértelműen növelték a pénzügyi kockázatokat. Mindez a bankrendszer hitelezési hajlandóságának romlásán keresztül növelte a magyar gazdaság fellendülésének törékenységét.

Király Júlia kiemelte, hogy bár nincs „egyetlen, végeleges, minden problémát megoldó” lépés, a jegybank számos szabályozási javaslata – az átlátható hitelkamat képlet bevezetése, a kötelező pozitív adóslista kialakítása valamint a banki források rövidülésének megakadályozása – megvalósulásuk esetén csökkentenék a kockázatokat, és hozzájárulnának a stabil pénzügyi közvetítőrendszerre alapozott gazdasági fellendüléséhez.

Az MNB alelnöke elmondta: a moratórium feloldása hosszabb távon ugyancsak csökkentené a makroprudenciális veszélyeket, de a felhalmozódott nemteljesítő hitelállomány miatt nem kockázat nélküli, azonban ez utóbbiak kezelhetők. „Ennek érdekében javasoljuk a portfóliótisztítási kvóta bevezetését” tette hozzá Király Júlia. Ez az alelnök szerint nemcsak a lakáspiaci feszültségeket, de a szociális problémákat is mérsékelni tudná.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.