Kínai tulajdonban a német PC-gyártó

A kínai Lenovo számítógépgyártó egy 900 millió dolláros ügylet keretében megvásárolja német konkurensét, a Magyarországon elsősorban az Aldi diszkonthálózat üzleteiből ismert Mediont.

A mintegy tíz százalékos részesedésével a világ negyedik legnagyobb PC-gyártójának számító kínaiak a fejlett országokban folytatott terjeszkedési stratégiájukkal magyarázzák a Medion megvételét. Az előző üzletet négy hónapja kötötték, akkor a japán NEC-vel szövetkeztek a laptopok közös szigetországi értékesítésére.

A Lenovo 340 millió dollárt, azaz papíronként 13 dollárt fizet Gerd Brachmannak, a Medion legnagyobb részvényesének, aki ennek fejében átadja a cégben birtokolt 36,6 százalékos pakettjét – írja a Reuters. Így birtokon belülre kerülve pedig később ajánlatot tesznek a többi részvényesnek is.

A két cég közös közleményében megpendített felvásárlási kitétel megtette a hatását,a Medion részvényárfolyama azonnal 19 százalékot erősödött a frankfurti tőzsdén. A Lenovo árfolyama viszont 3 százalékkal mérséklődött Hongkongban, miután több befektető is megkérdőjelezte az ügylet értelmét.

Nem értik, hogy az érett piacok közül miért éppen a németet célozták meg a kínaiak, mivel az elképesztően telített, és a cégek igen alacsony haszonkulccsal tudnak csak dolgozni. Ráadásul a német PC-piac fejlődési üteme sem mondható túlzottan látványosnak.

A Lenovo a fejlett országok piacán amúgy sem tündököl, az IBM-től megörökölt pozícióit éppen hogy tartani tudja, az igazi nyereséget a hazai piacon történő eladások hozzák számára. Nem is keveset, hiszen a legismertebb kínai számítógép-márka birtokosaként 3 milliárd dolláros készpénztartalékkal rendelkezett 2010 végén.

A cég az első negyedévben 10 százalékos világpiaci részesedéssel bírt, egy évvel ezelőtt még csak 8,4 százalékot mért nála az IDC piackutató. A számítógép-gyártás haszonkulcsa egyébként egyre szűkül, éppen ezért helyezik át a Lenovo legnagyobb versenytársai – a Dell és a HP - a hangsúlyt a sokkal jobban fizető szolgáltatásokra. A Lenovo ehelyett a gyártási volument növelte, amivel kedvezőbb árakat tudott kicsikarni az alkatrészbeszállítóktól, s emiatt nem kellett csökkentenie a haszonkulcsát.

 

 

Lenovo üzlet Pekingben. elsősorban hazai pályán erősek
A woman pulls a trolley carrying IT product boxes past a Lenovo shop in Beijing February 4, 2010. China's Lenovo, the world's No. 4 PC brand, posted its strongest results in six quarters due to growing demand at home and other emerging markets, helping its shares trim losses. REUTERS/Jason Lee(CHINA - Tags: BUSINESS SCI TECH)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.