Kínai óriásberuházásra készül a Daimler

Kétmilliárd eurót készül a kínai részlegébe fektetni a Mercedes Benz járműveket gyártó Daimler AG, mely ezzel a lépéssel a BMW-nek és az Audinak kíván konkurenciát állítani az országban. A Daimler ezzel a legnagyobb autógyárát hozhatja létre.

Az üzemet a várakozások szerint már 2014-ben átadhatják, ezzel pedig a Daimler kínai autótermelése megduplázódhat, évi 200 ezer jármű fölé is emelkedhet. A befektetés emellett motorgyárak és egyéb autóalkatrész-gyártó üzemek építésére is irányul – írja a Quaestor hírlevele.

A Daimler korábban az évi 300 ezer eladott autós szintet tűzte ki céljául Kínában (20 új vagy módosított modell piacra dobásának köszönhetően), melyet 2015-ig kívánnak elérni, fontos azonban megemlíteni, hogy a Volkswagen Audija ezt a mérföldkövet már 2011-ben, a BMW pedig már tavaly elérte.

Ez azt jelenti, hogy a Daimlernek komoly befektetéseket kell eszközölnie a világ legnagyobb autópiacán, hogy elérjék hosszú távú céljukat is és ők váljanak a világ elsőszámú luxusautó-gyártó vállalatává az évtized végére.

Hubertus Troska, a kínai üzletág vezetőjének elmondása szerint a Daimler első kínai autómotor-gyára a negyedik negyedévben kezdheti meg működését, az itt előállított termékek minősége pedig semmiben nem fog elmaradni a Németországban gyártott alkatrészekétől, így tervezik is, hogy ezeknek egy részét visszaszállítják az anyaországba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.