Kínai lett a Volvo

Vasárnap aláírták a svédországi Göteborgban azt a megállapodást, amelynek értelmében a kínai Geely autóipari csoport 1,8 milliárd dollárért megveszi az amerikai Fordtól a svéd Volvo autógyárat.

A Ford röviddel a nemzetközi pénzügyi válság kitörését követően hirdette meg értékesítésre veszteséges leányvállalatát, amit 1999-ben 6,4 milliárd dollárért vásárolt meg. 

A Volvo tavaly 20 ezer alkalmazottal 375 ezer személyautót gyártott. A Geely 1986-ban jött létre, és akkoriban hűtőszekrény alkatrészeket állított elő. Autókat 1997 óta gyárt, jelenleg hat kínai telephelyen, mintegy 12 ezer alkalmazottal.

A Geely elnöke megerősítette, hogy megtartják a Volvo svédországi és belgiumi gyártó bázisait, de tervezik a kínai gyártás beindítását is. Az elnök azt i elmondta, hogy a Volvo megtartja önállóságát, és a központ továbbra is Svédországban lesz.

A tranzakció lezárása az idei év harmadik negyedében várható, miután a versenyhatóságok is rábólintanak az ügyeletre.

Két éven belül a Ford már a harmadik neves márkájától válik meg: 2008-ban a Jaguart és a Land Rovert adta el az indiai Tata Motors-nak, 1,7 milliárd dollárért, ami a harmada annak, amennyit fizetett értük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.