Kínai bűnözői csoportokat számoltak fel a vámosok

Kínai állampolgárságú személyek által irányított és működtetett bűnözői csoportokat számolt fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), amelyek - elsősorban az import áfa elkerülésével - mintegy 4,8 milliárd forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.

Nagy János országos vámparancsnok csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a VP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága (KBP) július 28-án, a hajnali órákban több szervezet részvételével összehangolt akciót hajtott végre, amelyben 210-en vettek részt, országosan összesen mintegy 64 helyszínen.

A felszámolt bűnözői csoportok 2006 óta a távol-keletről származó árukat vámkezeltettek az Európai Unió más tagállamaiban, majd ezt követően az import áfa megfizetése nélkül hozták forgalomba ezeket az árukat Magyarországon hamis okmányok felhasználásával, vagy bizonylatok nélkül.

Az akció során tíz személyt (nyolc kínait, egy vietnamit és egy magyart) fogtak el, közülük hat személy előzetes letartóztatását indítványozta a bíróságnál a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség. A pénzügyőrök további elkövetőket is keresnek, akik jelenleg szökésben vannak.

Az okozott adóhiány fedezetére a nyomozóknak eddig 70 millió forint értékű valutát sikerült lefoglalniuk.

A nyomozók a helyszíni intézkedések során az adócsaláson túl egyéb jogsértésekre is fényt derítettek, zárjegy nélküli cigarettára, illetve számos, feltehetően elefántcsontból készített ékszerre bukkantak. Az utóbbival kapcsolatban szakértő bevonásával vizsgálják, hogy felmerül-e természetkárosítással összefüggő bűncselekmény gyanúja.

Fröhlich Zsolt, a KBP parancsnok-helyettese szerint a pénzmosás gyanúja is felvetődik. A parancsnok-helyettes elmondta: az intézkedések során az egyik eljárás alá vont kínai állampolgár megtámadta az egyik pénzügyőr nyomozót - ellenállásának oka valószínűleg az volt, hogy illegálisan tartózkodott Magyarországon. Vele szemben büntetőeljárás indult hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének alapos gyanúja miatt.

Mivel a bűncselekmény több európai uniós országot érintett, az akció során jelen volt az Europol mobil munkacsoportja is, amely közvetlen elérhetőséget nyújtott az uniós adatbázisokhoz. A csoport már korábban is segítséget nyújtott a pénzügyőröknek egy kínai bűnbanda felszámolásában, amely ugyancsak import áfával kapcsolatos adócsalást követett el, 1,4 milliárd forinttal rövidítve meg a központi költségvetést.

Fröhlich Zsolt úgy vélekedett, hogy a mostani fogás érzékelhető hatást gyakorol majd a kínai piacok működésére, a lefülelt három bűnözői csoport ugyanis az ilyen jellegű tevékenység jelentős részét lefedte. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.