Kínai bankkártyákat is elfogad az OTP

Immár a kínai kibocsátású Union Pay tipusú bankkártyákat is elfogadják a magyar kereskedők, legalábbis azok, amelyek az OTP elfogadói hálózatához tartoznak.

Közel egy éves előkészítő munkát követően került sor az első ilyen - ünnepélyes és protokolláris - tranzakcióra, az első vásárló pedig nem más volt, mint Xu Luode, a China Union Pay elnöke. Kínában – az OTP Bank közleménye szerint – a Union Pay kártya igen elterjedt, így a  beutazók számának intenzív növekedése jelentős kártyaforgalmat generál. Emellett a China Union Pay megkezdte a Union Pay kártyák kibocsátását az Európai Unión belül is – Németországban és Franciaországban –, így ezekből az országokból is számottevőügyfélkör fordulhat meg az OTP Bank magyarországi kártyaelfogadói hálózatában.

– Az OTP Bank és a Kínai Népköztársaság kártyaszervezete, a China Union Pay tavaly november végén írt alá megállapodást arról, hogy a hitelintézet lehetővé teszi a kínai kártyacég által kibocsátott plasztikok elfogadását a bank ATM automatáin és a kereskedőknél elhelyezett POS terminálokon. Minderre azért van szükség, mert mind a turista, mind az üzleti turizmus egyre erősebb kína felől, az elmúlt években a Kínából érkező beutazók száma éves szinten 20 százalékkal nőtt.

Tavaly harminchatezer kínai érkezett Magyarországra, ez a szám idén a duplájhára is nőhet. Az OTP Bank Nyrt. jelenleg 15.000 POS terminálon teszi lehetővé a Union Pay kártyák használatát, s kétezer bankjegykiadó automata áll a kínaiak rendelkezlésére.

A bank szolgáltató partnere az E-Group CUP Gateway Zrt, mely a China UnionPay stratégiai partnereként regionális, úgynevezett CUP fizetési adatközpontot hozott létre Budapesten. A cég a régióban biztosítja a UnionPay kártyák széles körű elfogadását.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.