Kimozdíthatatlan a brit alapkamat

A több mint öt éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (több mint 140 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem. Mindkét döntés megfelelt az előzetes elemzői és piaci várakozásoknak. A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja 0,5 százalékon alapkamatát.

Ez abszolút mélységi rekord: a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat öt évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a bank irányadó kamata. A Bank of England monetáris politikájára ellentétes irányú erők hatnak.

Az éves összevetésű brit infláció májusban mindössze 1,5 százalék volt, és a piaci várakozások szerint az év végére 1 százalék körüli ütemre lassulhat. A BoE számára a kormány által előírt követendő inflációs cél 2 százalék.

A brit gazdaság ugyanakkor az elmúlt negyedévekben a magasan fejlett gazdaságok növekedési éllovasává vált. George Osborne pénzügyminiszter az áprilisban kezdődött 2014-2015-ös pénzügyi év költségvetését ismertetve a parlament alsóházában kijelentette, hogy a brit gazdaság növekszik a leggyorsabban a vezető ipari hatalmak között.

Osborne közölte: a kormány felülvizsgált új prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei naptári évben 2,7 százalékkal bővül a korábban várt 2,4 százalék helyett. Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint végül ez utóbbi tényező fog érvényesülni a Bank of England monetáris döntéshozatalában.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a brit jegybank csütörtöki kamatdöntő ülése után összeállított gyorselemzésükben közölték, hogy várakozásuk szerint a Bank of England akár már 2015 első negyedében kamatemelést hajthat végre.

A CEBR előrejelzése szerint a brit gazdaság 2014 egészében 3 százalékkal növekszik. Ez 2007 óta a leggyorsabb éves növekedési ütem lenne, és jelentősen csökkentené a brit gazdaságban meglévő kapacitásfelesleget - hangsúlyozták a CEBR elemzői. Nemrégiben a Bank of England kormányzója is a brit pénzügypolitika "közelgő normalizálására" tett egyenes utalást.

Mark Carney, aki egy éve vette át a brit jegybank vezetését, a londoni alsóház pénzügyi bizottságának minapi meghallgatásán kijelentette: a brit gazdaság kilábalási folyamatának előrehaladtával "egyre közeledik" a jegybanki kamatszint normalizálásának időpontja. A BoE kanadai kormányzója hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a várható monetáris szigorítás igen fokozatos ütemű lesz, és a jegybanki kamat valószínűleg a következő években is jóval a történelmi átlag alatt marad.

Carney egy üzleti rendezvényen nem sokkal később úgy fogalmazott, hogy a 2,5 százalékos kamatszint három éven belüli elérését tekinti "normális" monetáris politikai célkitűzésnek. A Bank of England monetáris enyhítési ciklusa, amelynek végén a jelenlegi 0,5 százalékra csökkent az alapkamat, 5 százalékról indult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.