Kiengedik a börtönből a csaló médiamogult?

Megoszthatja az amerikai társadalmat a leköszönő elnök szokásos "búcsúamnesztiája". Bush egyes hírek szerint gazdasági bűnözőket, igazi "nagymenőket" is szabadon bocsátana.

A hivatalát január 20-án Barack Obamának átadó George W. Bush amerikai elnök kegyelemben részesítette Conrad Black médiamogult, aki márciusban kezdte meg a rá jogerősen kiszabott hat és féléves börtönbüntetésének letöltését. A kanadai születésű Black, aki egyben a brit Lordok házának is tagja volt, a Hollinger International kiadó elnök-vezérigazgatójaként csapta be - nagy tételben - a részvényeseket.

Conrad Black
Conrad Black

A 64 éves Black nyolc éven át igazgatta a Hollingert, egészen 2003-ig, amikor egy belső vizsgálat feltárta, hogy ő és néhány vezetőtársa nem tud elszámolni 32 millió dollárral. Blackre végül egy 6,1 millió dolláros sikkasztást tudtak rábizonyítani tavaly, s ezért kapott hat és fél évet.

A kegyelmi kérvényeket intéző washingtoni hivatalban elismerték, hogy Black kérvénye náluk van, ám az ügy egyelőre elbírálási stádiumban van. A Fehér Ház nem kommentál, a sajtóhírekben viszont már kész tényként kezelik Bush nagyvonalú, de igencsak sok kritikát magára zúdító - megelőlegezett - intézkedését.

A szakemberek azonban már nem ennyire biztosak abban, ami a sikkasztó közelgő kiszabadulását illeti. A Rock Valley jogi kollégiumvezetője, P.S. Ruckman professzor emlékeztet arra, hogy a „nem szokás" ilyen rövid börtönélet után szabadon engedni az elítéltet, hiszen még büntetésének tizedét sem töltötte le. Ez egyedülálló lenne a maga nemében - tette hozzá. Nagyobb az esélye annak, hogy Bush az ítéletet megváltoztatja, lerövidíti, s így a magát mindvégig ártatlannak valló Black 2-3 év múlva szabadulhat.

A kegyelmi kérvények száma eléri az ötezret, s a Reuters szerint Bush alig több mint egy tucatnyi esetben él majd törvény adta jogával. A kegyelmi kérvényt beadók között találhatjuk Michael Milkent, akit 1990-ben ítéltek el, mert 550 milliárd dolláros üzletággá fejlesztette a bóvlikötvények kereskedelmét, és Edwin Edwards korábbi louisianai kormányzót, aki kaszinólicencek kiadásáért kért kenőpénzt dollárszázrezres nagyságrendben, s akit emiatt tíz évre ítéltek. Milken korábban Clintontól hiába kért kegyelmet, most reméli, hogy Bushnál szerencsével jár. Igaz társainál jobb helyzetben van, hiszen őt már kiengedték a börtönből, vaskos priuszát szeretné most eltöröltetni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.