Kiemelt jelentőségű lesz Csányi Sándor vágóhídja

A kormány kiemelt jelentőségűnek minősítené a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm Zrt. Mohácsra tervezett vágóhíd-beruházását.
Csányi Sándor - Rédei Ferenc / Népszabadság/archív

Az erről szóló kormányrendelet tervezetének szövegéből kiderül, hogy minden olyan közigazgatási hatósági – például építésügyi – eljárás ebbe a kategóriába esne, amely a projekttel, azaz a sertésvágóhíd, csontozó- és feldolgozóüzem fejlesztésével függ össze. Ezzel szeretnék egyszerűbbé tenni az ügyintézést, garantálva azt, hogy az üzemben 2016-ban megkezdődhessen a vágás.

A papírokból az is kitűnik, hogy a beruházást az MCS Vágóhíd Kft. végzi majd. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a társaságot tavaly március közepén hozták létre 1,5 milliárd forint jegyzett tőkével. A cég egyik tulajdonosa a Pick Szeged Zrt., míg a másik az egykori Wallis-alapító Nagy György érdekeltségében lévő Ho-Me 2000 Kft. Az MCS Vágóhídnak egyébként Nagy György az ügyvezető igazgatója. A kiemelt minősítést maga a város is kérte. A tervezetből, amelyet június 10-ig lehet véleményezni, arra is utalást tesznek – bár ezt korábban Csányi Sándor is több helyen elmondta –, hogy a vágóhíd építése mintegy 15 milliárd forintba kerül majd, s a beruházást három lépcsőben valósítják meg. Ennek eredményeként mintegy 400 embernek adnak majd munkát az új üzemben.

Forrásaink korábban úgy tájékoztattak, hogy a projekt kezdését az idei második negyedévre tervezik. Ha ez így volt, akkor a mostani fejlemények arra utalnak, hogy van némi csúszás. Megszólalónk azt mondta: az elején azokat az infrastrukturális beruházásokat indítják el, amelyek nélkülözhetetlenek a továbblépéshez, így többi között az útépítést és a közművek fejlesztését.

Az ezekhez szükséges hatósági eljárásokat egyszerűsítheti, gyorsíthatja meg a kormányrendelet. Ezt követően – az engedélyek megszerzésétől függően – az év második felében már az üzem kivitelezési munkái is elindulnának. A társaságnak az építésre kijelölt területtel már nem kell foglalkoznia, azt már megvásárolta.

Ismereteink szerint a tervezési munkák már az év eleje óta zajlanak, ahogy a vágóhíd működéséhez nélkülözhetetlen gépi technológia beszerzéséhez szükséges pályázatokat is előkészítették. Az új vágóhíd igencsak méretes kapacitással rendelkezne a hazai piacon. Hiszen a tervek szerint éves szinten –egy műszakban – egymillió sertés vágására alkalmas üzemet alakítanak ki a dél-magyarországi városban. Ezzel a kapacitással a vágóhíd a hazai, hárommillió körüli sertésállomány harmadát lenne képes levágni. Annak érdekében, hogy ilyen hazai sertésszám mellett is hatékonyan működjön az üzem, a Bonafarm arról is tárgyal, hogy egyes horvát tenyésztők szintén Mohácson vágassák állataikat – mondták lapunknak korábban forrásaink.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.