A polcok között nem jár a bérkommandó

A kereskedelmi cégek az érdekegyeztető tanács ajánlásának megfelelően növelik idén a béreket, ám az emelés mértéke az ágazat egészére nézve várhatóan így is kisebb lesz a javasolt 4,6 százaléknál. Kormányzati bérkommandónak ugyanakkor senki a színét sem látta.

A nagyobb áruházláncok ugyan nem nyilatkoznak arról, hogy szándékukban áll-e betartani a korábban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által javasolt 4,6 százalékos béremelést, más forrásokból azonban úgy tudni, hogy  többségük, így az Auchan, a Metro, és a Spar már emelte dolgozói fizetését. Ugyanakkor szakszervezeti forrásaink szerint van olyan cég, ahol ezt némi időeltolódással tették: negyedévre emelték meg a dolgozók fizetését, így könnyen lehet, hogy az egész évre ajánlott 4,6 százalékos béremelés valójában inkább valahol a 3-4 százalék között lesz csak.

A kivétel a Tesco, ahol elmondták,  náluk októberben zárják az évet és akkor születnek meg az olyan stratégiai döntések, mint a bérszint változtatása. A szakszervezet soraiból azért nem prüszkölnek a legnagyobb ágazati munkáltatóra, mivel a Tesco már tavaly ősszel emelt a fizetéseken, így azt be lehet tudni az idei emelésnek.

Úgy tudni, hogy a nagy cégek jobbára azért is vártak a béremeléssel, mivel még januárban sem igazán látszott, hogy hogyan alakul az idei év forgalma, másfelől több nagy láncnál is jócskán kicserélődött a vezetés.

A megkérdezett cégek ugyanakkor egyelőre csak hírből hallottak a Rogán Antal által beígért bérkommandóról. Bár igencsak nehéz elképzelni, hogy egy több ezer főt foglalkoztató munkáltatónál hogyan ellenőrzik, hogy összességében mennyivel nőtt, vagy hogyan változott a bértömeg.

A 4,6 százalékos emelés ugyanis egy átlagos bérnövekedési szint, amelyet nemcsak időben elosztva – vagy éppen tömörítve például afféle tizenharmadik havi fizetéssel – lehet kiadni, ám a munkáltató ezt a dolgozók között is differenciáltan érvényesítheti, azaz van, akinek nagyobb, míg másnak kisebb mértékben adhat béremelést – például a teljesítménye alapján.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél (KASZ) korábban úgy látták: a nagy munkáltatók azért többnyire be fogják tartani ezt a béremelési javaslatot – ami jelentheti a munkabér növekedését, vagy cafetéria-elemekkel növelhetik a dolgozók járandóságát. A differenciált, azaz teljesítményre építő bérezés kapcsán egyébként úgy látta az ágazati szakszervezet, hogy a dolgozók is jobban elfogadják, mintha mindenkinek egységesen emelnék a munkabérét.

Kérdéses, hogy az ágazat munkavállalóinak nagyobb részét foglalkoztató kiskereskedésekben hogyan tudják emelni a béreket. Úgy tudni, hogy a hazai láncoknál végrehajtották a béremelést. Ugyanakkor még az év elején a szakszervezet igyekezett tető alá hozni egy ágazati megegyezést, amelyet az Áfeosz, a Kiskereskedők Országos Szövetsége (Kisosz) és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) is aláírhatott volna. Azonban az érintettek közül a nagy többség húzódozott a megegyezéstől, így végül nem is lett belőle semmi.

A Metróban már emeltek
METRO élelmiszer diszkont nagyáruház kereskedelem, bevásárlóközpont, vásár, áruház,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.