Kézbesítősztrájk: nincsenek fennakadások

Folytatódik szerdán a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát, ám ez nem okoz fennakadást a szolgáltatásokban - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. Legtöbben Szegeden sztrájkolnak.

A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért kedden bírósághoz fordult. A Magyar Postának 36 ezer alkalmazottja közül 11 ezren kézbesítő.

A Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.

A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be korábban. Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodádás.

A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.