Kevesebbet lehetett nyerni a kötelezőváltással

Egy év alatt mintegy háromszázezerrel 723 ezerre csökkent azok száma, akik az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány során biztosítót váltottak. Az így megtakarítható összeg egyre kevesebb, de az ügyfeleknek ma is az ár a legfontosabb – derül ki a PSZÁF adataiból. Az új szabályok nyomán egyre kevesebben váltanak év végén.

Összesen 723 ezren kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást a 2012/13-as kampányban, szemben a megelőző év 1,026 milliós számával - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adataiból. 475 ezren váltottak, 248 ezren pedig korábbi biztosítójuknál kötöttek át.

A számok lényegesen elmaradnak a korábbi évek adataitól, amit részint az évközi évfordulós szerződések állományának növekedése magyaráz.

A jelek szerint a biztosítók inkább az új ügyfelek magukhoz láncolására koncentráltak, mintsem a régiek megtartására. Az átkötésekkel a fogyasztók 4,8 milliárd forintot spóroltak: előző biztosítójuk átlag 36 százalékkal drágábban vállalta volna ügyfeleikért a rizikót. Tavalyelőtt 32 százalékos volt az ilyen megtakarítás.

Egyfajta portfóliótisztításra utal, hogy a biztosítók többsége "büntetőtarifa" alkalmazásával próbált megszabadulni a problémás ügyfelektől. Az átkötés a korábbiakkal szemben most inkább az alacsonyabb díjtételű fogyasztóknál volt jellemző. Ennél sokkal kisebb mértékben, 2 milliárd forinttal csökkent a teljes piac állománydíja. Ez csak 2,2 százalékkal alacsonyabb a 2011-esnél.

A teljes állománydíj 82 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés a korábbi évekéhez képest nagyon szerény mértékű. Ötszázalékos emelés lett volna akkor, ha mindenki marad a régi biztosítójánál. Az átkötők 70 százalékát az olcsóbb ajánlat varázsolja el. A váltással ezúttal kisebb megtakarítást lehetett elérni, tíz százalék pedig úgy váltott, hogy magasabb lett a díja.

Váczi Imre, a PSZÁF felügyeleti ügyvezetőigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tapasztalataik szerint az olcsóság nem minden. Noha az árérzékenység is nő, a biztosítók megítélése eközben egyre fontosabb szempont lett. A nagyobb ismertség, jobb hírnevű biztosító előnyt jelent a választásnál, míg a piacon megjelenő új szereplők esetében az alacsony ár nem tudja teljes mértékben eloszlatni a bizalmatlanságot.

A tisztánlátást még ma is számos tényező zavarja. A PSZÁF e téren szeretné elérni, hogy a biztosítók fogyasztóbarát és érthető módon tájékoztassák az ügyfeleket. Váczi Imre példaként említette, hogy flottakedvezményeket kínálnak öt autónál kisebb állományra is, holott ezt nem lehet, különféle a fogyasztó számára értelmezhetetlen termékkódokat alkalmaznak, vagy önrészt vezetnek be egy jellemzően önrészmentes terméknél.

A kuponos kedvezmények, az együttkötési ajánlatok kavalkádja sem segíti az ajánlatok összehasonlíthatóságát. Az ilyen és ehhez hasonló esetek nyomán novemberben és januárban több határozatot is kiadott a felügyelet. Ezeket az intézmények a szoros határidő ellenére teljesítették – jelezte az ügyvezetőigazgató-helyettes, aki az ügyfelek felelősségére is felhívta a figyelmet. Ezrével akadnak ugyanis olyanok, akik úgy kötnének új biztosítást, hogy előtte a régit elfelejtik felmondani.

Ilyenkor a régi szerződés él tovább, nyilván az előnytelenebb feltételekkel. Emlékeztetett arra, hogy 2011 óta megváltozott a rendszer, s az azóta év közben kötött szerződéseket évfordulón lehet csak felmondani és más biztosítóhoz igazolni. Aki tehát májusban vett autót és kötött rá biztosítást, az év végén nem, csak jövő májusban válthat. A 2011 előtti szerződéseknél a régi rendszer él tovább.

Ez egyben azt jelenti, hogy folyamatossá vált a kampány, a biztosítók év közben bármikor meghirdethetik tarifáikat. Az év végén forduló szerződések aránya most kétharmados – a 3,9 millió szerződésből 2,6 millió –, de a tulajdonosváltásokkal és az újautó-forgalombahelyezéssel az arány egyre gyorsabban tolódik el az év közben fordulók irányába. A PSZÁF ennek megfelelően áttért a folyamatos ellenőrzésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.