Kevesebbet keresnek a gazdák

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 decemberében 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 1,6 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké viszont 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Tavaly január-decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 9,5 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 12,7, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,6 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,8 százalékkal mérséklődött.

A múlt decemberben a gabonafélék termelői ára 4,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A búza felvásárlási ára 11,1 százalékkal volt alacsonyabb a 2008. decemberinél, ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára 17,7 százalékkal emelkedett.

Az olajnövények termelői ára jelentősen, 22,4 százalékkal esett vissza. A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 15,5, illetve 8,3 százalékkal nőtt, a gyümölcsök termelői ára 4,2 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői ára 2009 decemberében 6,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 5 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 11,2 és a vágóbaromfi árának 5,3 százalékos csökkenéséből adódott.

Az előző év azonos időszakához mérten 2009 decemberében az állati termékek árai 4,1 százalékkal csökkentek - ezen belül az étkezési tyúktojás termelői árában 3,9 százalékos növekedés, a tej árában 8 százalékos volt a csökkenés.

Az elmúlt évben a gabonafélék termelői átlagára 14,2 százalékkal mérséklődött az előző évihez képest; a búza ára nagyobb mértékben, 24,7, a kukoricáé 3,9 százalékkal esett vissza. Az ipari növények ára 14,1 százalékkal lett alacsonyabb, a burgonyáé 7 százalékkal nőtt.

A zöldségfélék ára 6,9, a gyümölcsféléké 19,3 százalékkal mérséklődött a 2008. évihez képest.

A vágóállatok termelői ára közel azonos az előző évivel (0,3 százalékkal emelkedett), ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt 4,4, illetve 8,3 százalékkal, a vágóbaromfié mérséklődött 5,6 százalékkal. Az állati termékek ára 15,3 százalékkal visszaesett: a tej ára 22,4 százalékkal csökkent, a tojásé 4,8 százalékkal meghaladta az előző évit.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje tavaly 5,8 százalékkal csökkent a 2008. január-decemberihez képest, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 7 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott.

A folyó termelőfelhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 17,7 százalékos visszaesése; ezen belül az egyszerű takarmányok ára 25,5, a keveréktakarmányoké 13,3 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

Az energiaárak 5,2 százalékkal mérséklődtek, ez főként a felhasználásban nagy súlyt képviselő üzemanyagok árának 12,9 százalékos csökkenéséből adódott.

A műtrágyák árszínvonala 2009-ben 11,2 százalékkal csökkent, amit alapvetően a műtrágyaárak július-szeptemberi jelentős mértékű (34,8 százalék) visszaesése idézett elő. Ezzel szemben a növényvédő szerek árában 4,8, az állatgyógyászati készítményekében 9,3 százalékos növekedés következett be a 2008. évihez viszonyítva.

A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedése a mezőgazdasági gépberuházások 3 százalékos, valamint az épület beruházások árának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott.

A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató értéke 2009-ben 96,1 százalék volt, 2008-hoz viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.