Kevesebbet kell dolgozni ma egy autóért, mint tíz éve

Noha az új autók ára fokozatosan nő, ma átlagosan kevesebbet kell dolgozni egy autóért Magyarországon, mint amennyit mintegy tíz évvel ezelőtt kellett - állítja elemzésében a Porsche Hungaria.

A felmérés 2003 és 2011 között vizsgálta az átlagos listaárakat és összevetette az átlagjövedelmek, valamint az infláció változásával. Az adatok szerint Magyarországon az új autók átlagos listaára  2003-ban megközelítette a 3,5 millió forintot, és évről évre szinte egyenletesen nőtt, 2011-ben már meghaladta a 6 millió forintot.

A kiinduló évhez mérve a növekedés forintban mintegy 80 százalékos, euróban megközelítőleg 70 százalék. Az elemzés megjegyzi: az átlagárak változását nagyban befolyásolta a szegmensek átrendeződése, az, hogy az olcsó kiskategóriás járművek iránt az érdeklődés fokozatosan a felére csökkent, míg a drágább, alsóközép- és középkategóriás modellek iránt megkétszereződött.

A PH házon belülről a Volkswagen konszern által gyártott kocsik közül hozott példát, 2003-ban az értékesítések legnagyobb tételét 51,4 százalékkal a Polo méretű kisautók tették ki, ez a szegmens 9 év alatt 25,7 százalékra zsugorodott. Az alsó középkategória (Golf) viszont 30,5 százalékról 52,2 százalékra bővült, és több mint kétszeresére erősödött a kompakt szegmens (Passat) is 2011-re a 2003-as 6,8 százalékról.

A vizsgált időszakban ugyanakkor a 2003. évihez képest a nettó átlagjövedelem 60 százalékkal, a fogyasztói árak 50 százalékkal lettek magasabbak.

A 2003. évi szegmensarányokkal súlyozva viszont az újautó-listaárak átlaga mintegy 38 százalékkal nőtt csupán, és így már jóval alatta marad az átlagjövedelem növekedésének és az inflációnak is. Ennek alapján ma kevesebbet kell dolgozni egy autóért, mint 2003-ban kellett - mutat rá az elemzés. Akkor az átalagárak és átlagbérek figyelembevételével 38,3 hónap munkájába került az autó, míg 2011-ben 33,3 hónapba.

A relatíve olcsóbb árakhoz hozzájárul az is, hogy az elmúlt évek alatt a gyártók egyre növelték a modellek méretét és felszereltségét is, emellett törekedtek az üzemanyagfogyasztás mérséklésére - jegyzi meg az elemzés. Ma már szinte minden autó alapfelszereltségéhez hozzátartozik az ABS/EPS, az oldal- és függönylégzsák, a klíma, a távirányítású központi zár, az elektromos tükrök, a fedélzeti számítógép, a szervokormány és a CD-s rádió. Ezek 2003-ban még extrának számítottak, és összességében mintegy 1 millió forintba kerültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.