Kevesebb működő tőke érkezik Kínába

Csaknem 7 százalékkal csökkentek júniusban a működőtőke-befektetések Kínában, az első féléves adat 3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A kereskedelmi minisztérium közlése szerint júniusban 12 milliárd amerikai dollár értékű volt a közvetlen tőkebefektetések értéke, míg az első hat hónapban a működőtőke-beáramlás 59 milliárd dollárt tett ki. A számok a világgazdaságban uralkodó állapotokat és tendenciákat tükrözik. Az emelkedő költségek, a földterületek használatának korlátozása megrendítették a befektetők bizalmát. 

Az ingatlanpiacra irányuló működő tőke az első hat hónapban 12,4 százalékkal csökkent éves bázison, a leglátványosabban valamennyi ágazat közül. A szolgáltatási szektorban 6,6 százalékos növekedést mértek. A minisztérium statisztikája szerint január és május között az Európai Unióból származó befektetések összege 5,1 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz épest.

A tárca szóvivője szerint az év második felében a külföldi befektetők aktivizálódására lehet számítani. A kínai vezetés arra készül, hogy ösztönözze az ország  középső és nyugati területeire irányuló külföldi működőtőke-beáramlás erősödését. 

A kínai gazdaság a második negyedévben 7,6 százalékkal gyarapodott, ami a lassulás egyértelmű jele. Ennek ellenére Kína továbbra is a világ legnépszerűbb befektetési célpontjai közé fog tartozni - áll a nemzetközi prognózist közlő World Investment Report idei jelentésében.

Júniusban összesen 2.444 külföldi vállalatot alapítottak Kínában, ami 16,3 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától. Az első hat hónap során 11.705 új külföldi vállalatot jegyeztek be, 13,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A pénzügyi szektoron kívül a kínai közvetlen befektetések külföldön 2012 első félévében 48 százalékkal nőttek, értékük 35,42 milliárd dollár volt.

Kínai befektetők 116 országban 2,163 külföldi vállalatba fektettek be az év első felében. Ugyanebben az időszakban 216 ezer kínai ment külföldre dolgozni, 5 ezerrel több, mint a tavalyi év első felében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.