Kevesebb milliomos él Hongkongban

Az előző évekhez képest csökkent tavaly a hongkongi milliomosok száma, arányuk azonban még mindig a felnőtt lakosság egytizedét teszi ki.

Elsősorban a befektetői piacok bizonytalansága és a tőzsdei veszteségek okolhatók azért, hogy a hongkongi milliomosok tábora - az előző évek trendjével szembemenve - zsugorodott tavaly. Az amerikai Citibanknak a hongkongi fogyasztók vagyonát vizsgáló jelentéséből kiderül: 558 ezerről 527 ezerre olvadt azoknak a helyieknek a száma, akik - az ingatlantulajdont nem számítva - legalább egymillió hongkongi dollár (28 millió forint) értékű likvid eszközökkel rendelkeznek.

A különleges igazgatású kínai város az elmúlt években az egyik milliomosok által legsűrűbben lakott területnek számított a világon. Az átlagos vagyon is jóval az egymilliós küszöb felett alakul, a 2010-es 9,8 millió után 2011-ben 9,3 millió hongkongi dollárt (260 millió forintot) tett ki. A vagyonok nagy része részvény-, illetve ingatlanpiaci befektetésből származik.

A jelentés a hongkongi milliomosok "mindennapjaiba" is bepillantást enged. Kiderül például, hogy a legtehetősebbek egyötöde nyugdíjas, egyötöde háziasszony, egyötöde pedig vezérigazgató - ennél kisebb arányban vannak köztük üzlettulajdonosok és szakemberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.