Kevésbé torkosak

Felére csökkent a Torkos Csütörtökön féláras fogyasztást kínáló éttermek száma a korábbiakhoz képest, jó hír viszont, hogy az akciózó 617 étterem mindegyikében ugyanazt az étlapot találják a vendégek, mint bármikor máskor.
A 2006-ban, a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére indult nap szabályai szigorúak – az ételek és az italok árából egyaránt 50 százalék kedvezményt kell adni, nem lehet alkalmi menüsort kínálni –, és ezen annak dacára sem változtattak a szervezők, hogy a korábban torkos csütörtököző vendéglátóhelyek egy része emiatt kimaradt az akcióból.

Amit egyébként valamivel kisebb felhajtás is kísér most, mint korábban.

Aki kitartott, az a felmérések szerint elégedett az elsősorban a marketingfogásként felfogható féláras nap forgalmával, és bevételével is – tudtuk meg Márkus Évától, a Magyar Turizmus Zrt. kommunikációs irodavezetőjétől. Már az első évben is több tízezer vendéget vonzó, akkor még 500 vendéglátóhely csatlakozásával indult akció nagyon gyorsan várakozáson felüli sikert hozott. Az egész napra telt házas vendégkört garantáló féláras étlap és itallap 2007-ben hétszáz, 2008-ban több mint ezer, 2009–2011-ben rendre 1200-1300 étteremben volt elérhető Torkos Csütörtökön. Először 2012-ben esett vissza az akciózó vállalkozások száma, de még éppen meghaladta az ezret, tavaly viszont már csak 839 étterem csatlakozott.

A folyamatos visszaesés ellenére mindig vannak új belépők is. Az idén először csatlakozó éttermek optimistán várják a promóciós napot

Anno a MÁV nosztalgiavonatán is lehetett torkoskodni
Anno a MÁV nosztalgiavonatán is lehetett torkoskodni
M. Schmidt János

Az extravagáns környezetben, magas szintű gasztroélményt kínáló Buddha-Bar éttermébe már több mint három hete csak várólistás foglalást vesznek fel. – Amint kiderült, hogy idén részt veszünk a Torkos Csütörtökben, a foglalások azonnal elkezdődtek. Idén először csatlakozunk a kezdeményezéshez, elsősorban azért, hogy azok is megismerhessék éttermünket, akik a Torkos Csütörtök akció keretében fedeznek fel új helyeket. Ez a konstrukció ugyan gazdaságilag nem előnyös, de mégis, meg szeretnénk mutatni az érdeklődő, de árérzékeny közönségnek is, mit kínálunk a vendégeinknek. Ez egy remek alkalom, hogy új vendégeink is megismerhessék tematikus gasztronómiai eseményeinket is, mint például a soron következő indiai hetet – mondta Angelus Barbara, a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace marketingkommunikációs igazgatója, hozzátéve: száznál több vendég fog jól lakni a Buddha-Barban féláron.

A csúcsidőben 260 ezer vendéget megmozgató félárazás bevett szokássá vált országszerte. Vendégcsalogató 50 százalékos kedvezményt azonban a védjegyes, hivatalos Torkos Csütörtöktől függetlenül, máskor is kínálják az éttermek.

Az óbudai Rozmaring kertvendéglőbe hétszáz vendéget várnak a hivatalos torkosságra. A személyes vendéglátást előnyben részesítő, magyaros ízekkel kényeztető óbudai egység a kezdetektől tagja a kezdeményezésnek, hiszen minden alkalommal bővül a vendégkörük, köszönhetően egy jó ötletüknek.

– Akik ezen a napon térnek be hozzánk, a recepción megtalálják a kedvezménykártyánkat, amellyel minden kedden és szerdán kaphatnak ötven százalék kedvezményt, kizárólag az ételek árából. Ezzel is tehermentesítjük a háziasszonyokat – mondja Szabó Lajos üzletvezető, akinek missziója, hogy gyarapodjon elégedett törzsvendégeik száma, ezért más hűségkedvezményekkel is csábítják a látogatókat. A vendéglátós arra számít, hogy ma is 150-160 rendszeresen visszajáró vendéget jelent a háznak a torkos csütörtök.

A kedvezmények sűrűsödése azonban nem zavarja a Magyar Turizmus Zrt.-t. Számukra ugyanis az a főszabály, hogy ezen a napon minden vendég ugyanazt kapja, vagyis valódi kedvezményt jelentsen az asztalt foglalók számára az akció, az étel- és ital árakból is. A legnépszerűbb éttermekbe már hetekkel korábban lefoglalják az asztalokat, és a vendégek nagy része más napokon is visszatér.

A Torkos Csütörtök weboldalán még lapzárttánkor is található volt olyan étterem, ahová telefonon vagy online lehetett még asztalt foglalni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.