Ketten vinnék a DAM vagyonát

Két társaság adott be ajánlatot a felszámolás alatt lévő diósgyőri kohászati cég, a DAM 2004 Acél és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (DAM) vagyonára - közölte a társaság felszámoló biztosa.

Perpék Ildikó felszámoló biztos elmondta: a diósgyőri kohászat vagyonára szeptember 11-ig lehetett benyújtani a pályázatokat, két szakmai befektető élt a lehetőséggel, ajánlatuk elbírálása a napokban várható.

A DAM 2004 Kft. felszámolását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ez év június 24-én rendelte el, a diósgyőri kohászati cég tavaly december óta nem termel, dolgozóit folyamatosan bocsátja el.

A DAM felszámolására a bíróság a RATIS Pénzügyi Gazdasági és Szolgáltató Kft-t jelölte ki, a felszámoló biztos a beérkezett, és elbírálásra váró pályázatokról nem nyilatkozott.

A több mint kétszáz éves múltra visszatekintő diósgyőri kohászat nem először került a "vég küszöbére". A rendszerváltás óta többször kezdeményeztek felszámolást ellene, volt szlovák, olasz, ukrán tulajdonban az egykor majdnem 18 ezer embert foglalkoztató társaság, amelynél legutóbb már kevesebb, mint ezer ember dolgozott, az elbocsátások jelenleg is tartanak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.