Kétmillióan kaphatnak üdülési csekket

Kétmillióan kaptak tavaly, és várhatóan ugyanennyien kapnak az idén is üdülési csekket 50 milliárd forint értékben, ami több mint négyszerese az öt évvel ezelőtti forgalomnak. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az idén 120 ezer rászorulót támogat a tavalyi 60 ezerrel szemben.

Az alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint tavaly 15 ezer helyen használhatták fel a kedvezményes csekkeket tulajdonosaik, az idén pedig már 16 ezer belföldi szolgáltatónál fogadják el azokat. Az idén is legalább 50 milliárd forintos forgalomra számítanak az alapítvány tájékoztatása szerint. Öt éve még 12 milliárd forint értékű üdülési csekk került a piacra, amit 500 ezren használhattak fel üdülésre, kikapcsolódásra, kulturális és szabadidős programjaikhoz.

A legtöbb csekket vásárló, vagyis munkavállalóikra nagy gondot fordító vállalatokat és vállalkozásokat hat éve díjazzák, az idén a MOL Nyrt, a MÁV Zrt., az ISD Dunaferr Zrt., a Magyar Posta Zrt., az Audi Hungária Motor Zrt., a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Nokia Komárom Kft., a Budapest Rendőr-főkapitányság, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. és a Kereskedelemi és Hitelbank Zrt. képviselői vehették át a Megújuló emberért díjat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.