Kétmilliárdot ígér a kormánynak az MKFE

Pénzt ígér a költségvetésnek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete: a szakmai szervezet kétmilliárd forint többlet jövedéki adó bevétellel kecsegteti a kormányt. Cserébe remélik, hogy a döntéshozók megfontolják a kereskedelmi gázolajár október eleji bevezetésének lehetőségét.

Egymás után kapja a készpénzre váltható ígérteket a kamionosoktól Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter július elején a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum (NÖFF) képviselőivel egyezett meg: ha a legnagyobb hazai közúti fuvarozó cégek autói magyarországi tankolásaikkal az év végéig kétmilliárd forint jövedéki adó többlethez juttatják a költségvetést, a szaktárca 2011. január 1-től lehetővé teszi a kereskedelmi gázolajár alkalmazását. Másfél hónap rákészülés után a közúti fuvarozók vezető szakmai szervezete is megtette ajánlatát.

Kétmilliárd forintot meghaladó többlet adóbevételt biztosítanak az év végéig a költségvetésnek országhatáron belüli tankolásaikkal a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tagjai - jelentette be Vereczkey Zoltán. A szakmai szervezet elnöke szerint vállalásukat az teszi lehetővé, hogy egyesületük újratárgyalta és módosította a Mol Nyrt.-vel 2008 áprilisában aláírt keretmegállapodását. Így az MKFE tagságát erősítő mikro-, kis-, és középvállalkozások az eddiginél is olcsóbban tankolhatják meg járműveiket a hazai üzemanyag-forgalmazó cég töltőállomásainál.

A szeptember 1-én életbe lépő új megállapodás a remények szerint elég előnyös ahhoz, hogy az MKFE-Mol Gold kártyával rendelkező közúti fuvarozók az üzemanyagok magyarországi vásárlásával valóban jobban járjanak, mint a külföldi tankolással. Az MKFE tagvállalkozásai az általuk kiválasztott és a szakmai szervezetnél bejelentett hat töltőállomásnál a literenkénti kútárakból összesen tíz forint kedvezményt kapnak. A Mol többi kútjánál pedig a jövőben is igénybe vehetik a korábbi megállapodásban szereplő, literenként nyolc forint árkedvezményt.

Az MKFE szakértői úgy számolnak: szervezetük tagvállalkozásait az alacsonyabb árak mellett a külföldi tankolások utáni áfa-elszámolás, illetve visszaigénylés bonyolultsága és lassúsága is a hazai üzemanyag-töltőállomások használatára ösztönzi majd. Remélik, hogy tagjaik a 2010-re várt 48-50 millió liter gázolaj helyett mintegy 60-65 millió liter üzemanyagot vásárolnak a magyar kutaknál.

A közúti fuvarozóknak rövid távon előnyös megállapodás nyélbe ütése mellett az MKFE nem tett le régi céljáról, a kereskedelmi gázolajár bevezetésének mielőbbi megvalósításáról sem. A kormányzat korábbi merev elzárkózása után kedvező jelnek tartják, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője ígéretet tett a fuvarozóknak kedvező rendszer 2011 január 1-ei bevezetésére. Álláspontjuk szerint azonban a döntéshozók kevés kockázatot vállalnának, ha már az idei utolsó negyedévben kipróbálnák, hogy a gázolaj jövedéki adójának literenként nyolc forintos csökkentése, milyen hatással van a költségvetés bevételeire.

Az MKFE illetékesei állítják: az intézkedés mérlege pozitív lenne. A kereskedelmi gázolajár bevezetése után ugyanis nem csak a 35 ezer hazánkban bejegyzett tehergépkocsi és mintegy háromezer nemzetközi forgalomban résztvevő autóbusz választaná a külföldi töltőállomások helyett a hazai üzemanyag-forgalmazók kútjait.

Valószínű, hogy a magas jövedéki adó miatt jelenleg inkább az országhatáron túl tankoló, hazánkon évente áthaladó mintegy egymillió külföldi kamion közül is sok hazánkban töltené meg tankját. Így miközben a magyar szakvállalkozások spórolnának az üzemanyagon, és ezzel szabad forrásokhoz jutnának, a költségvetés jövedéki adóbevételeit növelné a magyarországi tankolás népszerűségének javulása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.