Kétmilliárdért épített munkásszállót a Hankook

Munkásszállót épített kétmilliárd forint beruházással, 500 vidéki dolgozója elhelyezésére a Hankook Tire Magyarország Kft.; a Hankook házat pénteken avatták fel, lakói a jövő héten költöznek be.

A négyemeletes, elegáns épületben 254 apartmant magába foglaló, egyenként 24 négyzetméteres, két személynek kényelmes és komfortos szállást, pihenési lehetőség biztosító, légkondicionált, teakonyhás, fürdőszobás apartmant alakítottak ki.

A lakóegységeket LCD televízióval, hűtőszekrénnyel és mikro sütővel is felszerelték, s mindegyikben szabad internet-hozzáférést is biztosítanak. A szállást és valamennyi szolgáltatást térítésmentesen vehetik igénybe a gyár vidéki dolgozói.

A munkásszállón közösségi helyiségek, automata mosógépekkel felszerelt mosoda, főzőkonyha, valamint társalgó, konditerem, büfék, s külön számítógépes szoba is van. Az épület udvarán foci-és kosárlabda pályát, zárt parkolót, parkot, s nagy zöldterületeket, a tetőtérben pedig hat zöldteraszt alakítottak ki, s a háznak saját buszmegállója is van.

A gumiabroncsgyártól 800 méterre levő, 11439 négyzetméter alapterületű épületegyüttes fűtését és hűtését hőszivattyús, direkt elpárologtatós technológiával oldották meg, a meleg vizet napkollektorok biztosítják.

Az igényes kivitelezésű apartman házat a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. tervezte, a generál kivitelező a KÉSZ Építő Zrt. volt. A beruházás egy éven belül készült el. Az avatóünnepségen elismerését fejezte ki a beruházás megvalósításáért, s azt a regionális szerepvállalás szép példájának nevezte Suh Chung- Ha, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete.

Jin-Wook Choi, a Hankook Tire ügyvezető alelnöke, európai igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a dél koreai cégcsoport olyan elkötelezett befektető, amely kulcsfontosságúnak tekinti a szociális beruházásokat is.

Kiemelte, hogy a Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be magyarországi gyárának megvalósításába. A rácalmási gumiabroncsgyártó üzemben 2007-ben kezdődött meg a termelés, az idén pedig elkészült, s a nyár végére eléri teljes termelési kapacitását a beruházás második ütemeként felépített, s 400 munkahelyet is teremtő, újabb üzemcsarnok.

A rácalmási gyárban jelenleg 1900 szakember, napi 30 ezer gumiabroncsot állít elő. A teljes kapacitás elérésével pedig naponta 34- 35 ezer darabra nő, s eléri az évi 11 millió darabot a termelés.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.