Kétmilliárdból bővült a BILK

Bővült a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ. A kormány logisztikai centrumot csinálna az országból.

Egy 15 ezer négyzetméteres csarnok építésével, és a benne lévő technológiával bővült a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) Zrt. A beruházás 2 milliárd forintba került, amelyből 473 millió az uniós támogatás - mondta Marján Miklós vezérigazgató.

Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára arról beszét: Magyarország 2013-ra meghatározó logisztikai centrum lesz Európában, ezt szem előtt tartva átfogó terv alapján támogatja a kormány az ágazatot.

A logisztikai központ teljes kiépítése 40 milliárd forintba fog kerülni úgy, hogy minden támogatási forinthoz hármat tesz hozzá a magánbefektető - mondta a vezérigazgató.

Eddig 112 ezer négyzetméter csarnok épült fel, a benne lévő technológia értéke pedig eléri a 15 milliárd forintot.

Marján Miklós elmondta: a 15 ezer négyzetméteres csarnok megépítéséhez, a saját erőn felüli hitelt az MKB Bank folyósította. Az új csarnok egészét bérbe adták már.

A múlt évi 4 milliárd forintos árbevételt 250 millióval növeli az új beruházás, a központban megforduló áru mennyisége pedig 100 ezer tonnával növekszik.

Burány Sándor közölte, hogy a BILK a mostani 473 millió forintos támogatással együtt már 860 millió forinthoz jutott állami, illetve uniós forrásból.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.