Kétmilliárd dolláros bukás: a JP Morgan berántotta a tőzsdéket

Hatalmas, 2 milliárd dolláros kereskedési veszteséget jelentett be meglepetésszerűen tegnap a JP Morgan az amerikai tőzsdék zárását követően, aminek hatására a társaság részvényei közel 7 százalékot estek. Az ázsiai tőzsdék ma reggeli lejtmenetében is szerepet játszhatott a nem várt bejelentés.

Hatalmas meglepetést okozott tegnap a zárás után a JP Morgan azzal, hogy bejelentette, 2 milliárd dolláros veszteséget ért el kereskedési tevékenységein, ami a második negyedéves eredményekben jelentkezik majd. A veszteségek a társaság befektetési igazgatója, az Ina R. Drew által felügyelt részleghez köthetők, amely régebben arra volt hivatott, hogy a bank kockázatait kezelje – számolt be a Portfolio.hu.

A JP Morgan munkatársai figyelik az utcafoglalók tüntetését a bank New York-i székházából
A JP Morgan munkatársai figyelik az utcafoglalók tüntetését a bank New York-i székházából

A JP Morgan mostani vezérigazgatója, Jamie Dimon vezetősége alatt azonban tevékenységében egyre nagyobb súllyal szerepeltek a bank saját pénzével nyitott spekulatív ügyletek – írja a Bloomberg a JP Morgan egykori dolgozóira hivatkozva. Néhány pozíciójuk akkora méreteket öltött, hogy nem tudták anélkül lezárni őket, hogy megmozgassák a piacokat.

Ina Drew részlege mintegy 360 milliárd dollárért felel, azon pénzekért, amelyeket a bank begyűjt a betétekből, de nem hitelez tovább. A vezető pozíciót betöltő hölgy korábban a Chase Manhattan élén állt és a kockázatkezelésben végzett munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a társaság átvészelte 1998-ban az LTCM összeomlását.

A hírek szerint CDS-eken könyvelt el nagy veszteségeket a JP Morgan. A Marketwatch szerint konkrétan egy emberhez, a "Londoni Bálna" névvel illetett Bruno Isksil nevű traderhez köthetők a veszteségek, aki hatalmas mennyiségben értékesített CDS-eket hedge fundoknak az elmúlt hetekben.

Jamie Dimon annyit tett hozzá az esti bejelentés során, hogy ez "nagy hiba" volt, de nem sértette meg vele a Volcker-szabályokat, amely tiltja a bankok saját számlás kereskedését. A Volcker-szabályok eredetileg július 21-én léptek volna életbe, de a hírek szerint a szabályozó hatóságok kitolhatják a határidőt, miután a bankok nem tudják, pontosan miként is alkalmazható a tiltás. A saját számlás kereskedés tiltása egyébként nem lenne teljes körű: az ügyfelek számlájára zajló kereskedéshez (market-making) és a kockázatfedezetéshez szorosan kötődő saját számlás kereskedést engedélyezné. Hogy ez utóbbi két kategóriába mi tartozik, annak definiálása meglehetősen nehéz a szabályozók és a bankok számára is.

A bank közleménye szerint a porftólió kockázatosabb és volatilisebb lett, mint amire számítottak, de a veszteségeket részben ellentételezni tudták a kereskedésre tartott értékpapírok értékesítései. A JP Morgan várakozásai szerint 800 millió dolláros veszteséggel zárhatja a nettó eredmény szintjén, míg korábban 200 millió dolláros nyereséget várt.

A JP Morgan árfolyama közel 7 százalékot zuhant a hírre tegnap, a zárás utáni kereskedésben, és a görög hírek mellett részben a céggel kapcsolatos hírrel is magyarázható, hogy lejtmenetbe kezdtek reggel a tőzsdék. Az amerikai határidős indexek estek a bejelentés hatására, az ázsiai részvénypiacokon pedig 1 százalék körüli mínuszokat lehetett látni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.