Kétharmados profitzuhanás a Hondánál

A Honda folyó üzleti évében a vártnál is nagyobb, 65 százalékos nyereségcsökkenést szenved el – közölte a vállalat vezetése a márciusi földrengést és az azt követő cunami okozta pusztítást téve felelőssé a profit 1,7 milliárd euróra történő visszaeséséért.

A Honda – hasonlóan a többi japán autógyártóhoz – a földrengés okozta károk felmérése és kijavítása miatt elhalasztotta hivatalos nyereség-előrejelzésének kiadását, s az első negyedév adatait is csak április végén tette közzé. Akkor a profit 52 százalékos zuhanásáról számoltak be, ami nem volt meglepő, hiszen március második felében az alkatrészhiány miatt gyakorlatilag állt a termelés.A Honda kutatóközpontjában is súlyos károk keletkeztek - írja a Reuters.

A piacon túl pesszimistának tartják a Honda prognózisát, elismerve egyúttal, hogy a vállalatot valóban hatalmas károk érték, főleg beszállítói oldalon. A Fit Shuttle nevű új, hibridhajtásos lehetőséggel is forgalomba hozni kívánt modellje is csak három hónapos késéssel, a héten debütál, s kezdi meg a nemes versengést a Toyota Prius Alpha nevű modelljével.

Aggasztó még a Honda sikertermékének, a Civic felfrissített modelljének langyos amerikai fogadtatása. Az alacsony kereslet miatta a Honda amerikai gyárai sem működnek teljes kapacitással.

A Toyota és a Nissan után a harmadik legnagyobb japán autógyártónak számító Honda az idén világszerte 3,3 millió autót szeretne eladni, azaz 6 százalékkal kevesebbet, mint előző, 2010 márciusától 2011 márciusáig tartó üzleti évében. Ezen belül is az észak-amerikai keresletcsökkenés okozza a legnagyobb fejfájást a cégnél, fő külpiacukon ugyanis várhatóan 10,8 százalékkal kevesebb autót fognak tudni értékesíteni a folyó üzleti évben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.