A kétharmad nem volt elég

Leszavazták a kormányt Dunakeszin. A helyi vasúti járműjavítóban kétmilliárd forintból többséget szerzett állami tulajdonosok legalábbis hiába javasolták, a kisbefektetők megakadályozták jogaik megnyirbálását. Tízszázalékos üzletrészük sorsa azonban éppen úgy bizonytalan, mint a megrendelések hiányában már csak vegetáló cégük talpon maradása.

Dunakeszi Járműjavító Kft. – e néven működteti tovább a szeptember közepén kétharmad erejéig megszerzett cégét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A társaság átkeresztelését, a Bombardier Transportation GmbH 64,9 százalékos üzletrészének kivásárlása után, a MÁV 25 százalékos partnersége mellett, nem lehetett nagy kihívás keresztülvinni.

A cég dolgozói tulajdonosainak közgyűlésén viszont hiába volt minden: a kisbefektetők nem szavazták meg, hogy az eddig egyhangú határozattal vagy háromnegyedes többség mellett eldönthető kérdésekről a jövőben egyszerű szótöbbséggel lehessen határozni. Sőt úgy tudjuk, az eddigieken felül újabb jogosítványokat szeretnének. Hiába közelednek azonban az ünnepek, a dunakeszi cég tulajdonos munkavállalóinak a Jézuska valószínűleg nem azt hozza majd, amit kértek.

A felirat a régi, a felállás viszont új Dunakeszin, a megrendeléshiány viszont állandósult
A felirat a régi, a felállás új Dunakeszin, a megrendeléshiány viszont állandósult
Kurucz Árpád / Népszabadság

Újabb jogok érkezése helyett esetleg azzal kell szembenézniük, hogy az MNV-nek a kétharmad nem elég, és netán megpróbálja megvásárolni együttesen tízszázalékos üzletrészüket. Mert a közelmúltban még ez volt az egyik elképzelés. Na meg az, hogyha az állami vagyon kezelője kiseperte a már jogfosztott magánbefektetőket, az egész céget beolvaszthatnák a nemzeti vasútvállalat gépészeti ügyeivel foglalkozó MÁV-Start Zrt.-be. De akkor sincs semmi veszve, ha a kivásárlás nem sikerül.

Ha a kisbefektetők nem engednek, a MÁV, mondjuk, apportálja a társaságba az üzemnek otthont adó ingatlanját. Ami akkora tőkeemeléssel érne fel, hogy a munkavállaló tulajdonosok nem tudnák tartani a lépést, tulajdoni hányaduk minimálisra olvadna. És a MÁV be is kebelezheti az elmúlt években túlterhelt, hibát hibára halmozó saját szolnoki járműjavítójának konkurenciát jelentő céget. Semmi sem megy azonban terv szerint.

Ami nem csak azon látszik, hogy a kisbefektetők egyelőre következmények nélkül elutasíthatták a közgyűlésük napirendjére vett jogfosztási javaslatot. A zavar már a Bombardier őszi kivásárlásakor érezhető volt. A bennfentesek legalábbis végignézték, ahogy az államosítás dolgában kormányhatározat kormányhatározatot szült. Az első lépések a szolnoki MÁV-lobbinak kedveztek: a kivásárlás lebonyolítására a nemzeti vasútvállalatot jelölték ki. Aztán fordult a szél, és az ügylet kezelése az MNV-hez került.

Ami a Miniszterelnökségen terjedő pletykák szerint Tuzson Bence munkálkodásával hozható összefüggésbe. Dunakeszi kormánypárti országgyűlési képviselőjének elképzeléseit a jelenleg kilencven százalékban állami kézben lévő vasúti járműjavító jövőjével kapcsolatban kevesen ismerik. Mindenesetre azt tartják: a Duna-parti település lokálpatriótái a legkevésbé sem szeretnék, ha a korábban városuk legnagyobb munkaadójának számító, mintegy ezer főnek kenyeret adó cég beolvadna a MÁV-Start szervezetébe.

A helyi elképzeléseknek sokkal jobban megfelelne, ha az elmúlt években kivéreztetett, megrendelések híján heti kétnapos munkarendben, már csak úgy 350 szakembert foglalkoztató társaság ismét a saját lábára állhatna. Amibe a kisbefektetők kivásárlása, ha kell, még éppen belefér, de ez akár el is maradhat.

Bármilyen váltóállítás előtt is áll a Dunakeszi Járműjavító Kft., nagy változásokat telephelyén még nem érez senki. Átkeresztelése a cégbírósági nyilvántartások szerint hivatalos, mi több, már internetes oldalát is bejegyezték. Itt azonban még csak annyi olvasható: „Under construction... Az oldal fejlesztés alatt áll”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.