Kétszázalékos áramfogyasztás-növekedésre számít az idén az EDF Démász

Az áramszolgáltató szerint a növekedést a nagyfogyasztók, így a kecskeméti Mercedes-gyár hozzák, ám néhány év múlva a lakossági fogyasztás is élénkülhet.

A 2012-es évben – elsősorban az új nagyfogyasztóknak köszönhetően – szignifikáns növekedés várható a villamosenergia-felhasználásban az 1,3 millió lakosú dél-magyarországi régióban, a térség ellátásáért felelős EDF DÉMÁSZ várakozásai szerint.

Az áramszolgáltató a szolgáltatási területén – a kecskeméti Mercedes-gyár idén induló termelésétől – 2 százalékos fogyasztásnövekedésre számít 2012-ben, s a következő években is hasonló mértékű bővülést vár.

Az EDF DÉMÁSZ ellátási területén az áramfogyasztás 2010-ben stagnált az előző évhez képest, míg 2011-ben a villamosenergia-fogyasztás 0,2 százalékkal bővült.

A villamosenergia-fogyasztás az idei évben már szignifikánsan emelkedik majd, amit a következő években is akár 2 százalék feletti növekedés követhet. Az idei évre elmondható, hogy a növekedés néhány új nagyfogyasztónak, így például a Mercedes új gyárának köszönhető, míg a lakossági fogyasztás továbbra is csökkenést mutathat.

A következő években várhatóan a lakossági fogyasztáscsökkenés is megáll, illetve megfordul a trend, és ebben a szegmensben is növekedés várható.

A cég közleménye szerint annak érdekében, hogy a megnövekedett fogyasztási igényeket továbbra is a legmagasabb üzembiztonsági és környezetvédelmi elvárások figyelembevétele mellett elégíthesse ki, az EDF DÉMÁSZ 2011-ben 3,5 milliárd forintot meghaladó értékben hajtott végre minőségjavító beruházásokat.

A fejlesztések nagy része, mintegy 2,8 milliárd forint a kis- és középfeszültségű hálózatok felújítására, átépítésére irányult, míg a nagyfeszültségű hálózatok és alállomások felújítására, illetve rekonstrukciós munkák elvégzésére 861 millió forintot költött a dél-magyarországi áramszolgáltató. A társaság idén, hasonló beruházásokra, várhatóan 4,2 milliárdot meghaladó összeget fordít majd.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.