Két hónap múlva a Molé lehet az INA

Horvát lapértesülés szerint két hónap múlva, az INA júniusi közgyűlésén a Mol átveheti az irányítást a horvát olajvállalat felett. A cég élére Geszti László, a Mol kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója állhat. A horvát kormány elővételi jogot kap a Mol INA-részre arra az esetre, ha a magyar vállalat ellenséges felvásárlás célpontjává válna.

A Mol a június 10-ei részvényesi közgyűlésen veheti át az irányítást az INA-ban – jelentette keddi számában a Poslovni Dnevnik horvát lap. Az INA új vezetőjének Geszti Lászlót választják, aki már jelenleg is az INA elnökségében ül. Geszti jelenleg a Mol kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója.

2008 októbere óta a Mol 47,15 százalékos részesedéssel az INA legnagyobb részvényese. A horvát kormány 44,83 százalékkal rendelkezik. Az idén január végén kötött megállapodás alapján a Mol az INA hatfős igazgatóságába három főt delegál, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt. A horvát kormány szintén három főt delegál a testületbe.

A horvát kormány a szerződés szerint vétójoggal rendelkezik bizonyos esetekben azért, hogy biztosíthassa a nemzeti energia-ellátást és beleszólhasson az INA stratégiai eszközeit érintő egyes döntésekbe. A részvényesi megállapodás határozatlan időre szól, s addig hatályos, amíg mindkét fél legalább 25 százalék plusz 1 szavazattal rendelkezik az INA-ban. A horvát kormány elővételi jogot kap a Mol INA-részre arra az esetre, ha a Mol ellenséges felvásárlás célpontjává válna.

A Mol részesedésnövelési ügyletét jelenleg vizsgálják a horvát versenyhatóságok. Lapjelentések szerint ennek nyomán az INA-Mol-nak horvátországi benzinkút-hálózata egy részétől valószínűleg meg kell válnia. Az INA-részesedés mellett a Mol tulajdonosa még a horvátországi Tifon benzinkút-hálózatnak is - mutat rá a horvát lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.