Két üzemet épít a Metecno csoport

Az olasz gyökerű cég nyolcmilliárd forintos beruházása összesen 150 munkahelyet fog teremteni.

Zöldmezős beruházásban 2017 tavaszáig két, acélszerkezetű építőanyagokat előállító gyárat épít 25 millió eurós beruházási költséggel Magyarországon az olasz gyökerekkel rendelkező Metecno csoport - jelentette be Alyyan Nabeel, az erre a célra létrehozott Swedsteel-Metecno Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A jövő év első negyedévében elkészülő első gyár acéllemezből készít - egyebek mellett - fal- és tetőburkoló anyagokat, valamint ereszcsatornákat. Az egy évvel később induló  második üzem szendvicspaneleket állít majd elő - közölte.

Alyyan Nabeel az MTI kérdésére elmondta, hogy a beruházás költségét - amely mai árfolyamon majdnem 8 milliárd forint - a csoport saját, illetve a Meander Holding mint befektető társaság forrásaiból fedezik, uniós támogatást nem igényelnek hozzá.

Az acélszerkezetes elemekből felépíthető csarnokok főleg a szállítmányozás és a logisztika területén, valamint a mezőgazdaságban használhatók. Miután a két gyár kapacitása meghaladja a magyarországi igényeket, ezért innen látják majd el az egész közép-kelet-európai régiót  - közölte  Alyyan Nabeel.A két új üzem 150 embernek ad majd munkát, de helyüket még nem jelölték ki. Szóba került Budapest és Észak-Kelet-Magyarország is.

Az első szendvicspanelt - amely két fémlemezből és a közötte található hőszigetelő anyagból áll - 1965-ben állították elő, saját technológiával - mondta Markus Haiden, régióvezető. Jelenleg a világ 15 országában évi 20 millió négyzetméter szendvicspanelt készítenek, és ezzel piacvezetők. A Magyarországon felépíteni tervezett gyártósor - három műszakban - évi 2 millió négyzetméter szendvicspanelt tud majd előállítani. A Metecno csoport Swedsteel néven már 20 éve Magyarországra telepített egy könnyűszerkezetes csarnokrendszereket tervező és gyártó részleget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.