Két százalékkal több sört vettünk

Tavaly mintegy 2 százalékkal növekedett a magyar söripar által értékesített sör mennyisége, és erre lehet számítani az idén is - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) hétfőn.
A tájékoztatás szerint az MSSZ tagvállalatai, a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárában összesen 6,2 millió hektoliter sört állítottak elő 2014-ben.

A sörgyárak közel 1700 embert foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül munkát adnak további 25 ezernek a becslések szerint. Az MSSZ tagvállalatai 2014-ben 66,2 milliárd forinttal járultak hozzá a közteherviseléshez.

A prémium kategóriájú sörökből tavaly 23 százalékkal több fogyott, mint az előző évben, és ez a tendencia folytatódik az idén is a szövetség szerint. Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot ösztönözzék "Sör mi több" néven rendezvénysorozatot indítottak a sörkultúra széleskörű megismertetésére, és a sör, mint ital sokoldalúságának bemutatására.

A kedvező folyamatok hátterében áll többek között, hogy a magyar sörgyártók különös figyelmet fordítanak az állandó, megbízhatóan magas minőségre és a jelöléseknek való megfelelésre - írta a szövetség, utalva arra, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legutóbbi vizsgálatában negyven különböző típusú és ízű sör minőségét vizsgálta és midegyiket rendben találta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.