Két és félmilliárdos autóipari fejlesztés Győrben

Két és fél milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot épített és szerelt fel Győrben a járműipari beszállító Qualitative Production Zrt.; a cég hosszabb távon első körös beszállítóvá kíván válni a szektorban.
Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgató az új csarnok pénteki avatásán az MTI-nek elmondta: néhány éve felvett új profiljukat fejlesztve immár évi egymillió hengerfejet tudnak megmunkálni a szintén győri Nemak gyár számára a 2500 négyzetméteres csarnokban. Itt foglalkoztatják a teljes létszám háromnegyedét, mintegy 150 embert, a többiek továbbra is az egyedi gépek, berendezések tervezése, gyártása területén dolgoznak.

Bogisich elmondta, a társaság történetének legnagyobb fejlesztését körülbelül ötödrészben önerőből állták, a fennmaradó hányadot banki forrásból és növekedési hitelből fedezték. A bővítés eredményeként 14 gépsoron tudnak hengerfejeket megmunkálni, a munka indításakor, 2008-ban még csak két ilyen állomásuk volt. Eddig a vállalkozás mintegy 4000 négyzetméteren dolgozott szintén Győrben működő, 2008 őszén felavatott telephelyén.

Az MTI érdeklődésére a tulajdonos-vezérigazgató jelezte, céljuk, hogy néhány éven belül ne csupán elő-megmunkálást folytasson a cég, hanem a további feldolgozás "egy bizonyos szegmensét" átvállalják.

Borkai Zsolt (Fidesz), Győr polgármestere az eseményen hangsúlyozta, a városban kis- és középvállalkozások a multinacionális cégekkel közösen jelölik ki azt az utat, amely mindannyiuk sikeréhez vezet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.