Készül a mentőcsomag a francia autóipar számára

Franciaország „egy rakás pénzzel" segíti ki a válságba került autóiparát - jelentette be Nicolas Sarkozy elnök a PSA Peugeot Citroen egyik kelet-franciaországi üzemében tett látogatásakor. Folyamatosan egyeztetünk az autógyártókkal és az őket kiszolgáló háttéripar képviselőivel, s ennek eredményeként január végén ismertetjük, milyen támogatást adunk az iparágnak - tette hozzá.

Brüsszellel is állandó kapcsolatban vannak, elkerülendő, hogy az állami beavatkozást tiltott támogatásként értelmezze és szankciókkal sújtsa az Európai Unió. Sarkozy meg van győződve arról, hogy a francia autógyártás erősebben jön ki a válságból, mint amilyen annak előtte volt.

Sarkozy szerint az állami támogatást elsősorban kölcsön vagy hitelgarancia formájában nyújtják, a cél, hogy a szektor friss tőkéhez jusson, működését finanszírozási zavarok ne hátráltathassák. Ugyanakkor cserébe azt kérik, hogy a gyártók tevékenységüket - ahol csak lehet - hozzák haza külföldről, s franciaországi befektetéseikre koncentráljanak. A kérés persze ehhez nem elég, a feltételeket szerződésbe foglalják.

A „francia ember francia autót használjon" felszólítás ugyan nem hangzott most el Sarkozy szájából, ám az elnök kimondatlanul is erre utalt, amikor azt mondta: megrökönyödve értesült arról, hogy hiába van két nagy és világhírű autógyártójuk, Franciaország nettó autóimportőrré vált az utóbbi időben.

A PSA Peugeot Citroen és a Renault - utóbbiban 16 százalék erejéig részvényes az állam - saját finanszírozó részleggel rendelkezik. A Renault éves finanszírozási igénye Patrick Blain kereskedelmi igazgató szerint nagyjából 9 milliárd euró, míg a Peugeotnál a Bloomberg kérdésére az éves forrásigényt - számok említése nélkül „jelentősnek" nevezték. Jean-Philippe Collin vezérigazgató helyettes annyit árult el, hogy az eladott autók 70 százalékánál az ügyletet a Peugeot maga finanszírozza.

A két autógyártó banki részlege a válság kitörése után már kapott egy egymilliárd euró értékű állami garanciát, míg - a bajt megelőzendő - beszállítók eddig összesen 300 millió euró értékű támogatásban részesültek, hogy zavartalanul működhessenek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.