Készfizető kezességet vállal a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Készfizető kezességet vállal a kis- és középvállalkozások (kkv) számára biztosított 140 milliárd forintot kitevő, kedvezményes forgóeszközhitel-program keretében nyújtott hitelekre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a társaság kedden hirdette meg ehhez kapcsolódó új termékét.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter még hétfőn jelentette be a kedvezményes hitellehetőséget, amelynek folyósításáról öt kereskedelmi bankkal egyeztek meg. Az összeg része a mintegy 560 milliárd forintos, a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrásnak, amelyről tavaly ősszel döntött a kormány.

A Garantiqa közleménye szerint a lehető legnagyobb rugalmassággal kezelik a garanciakérelmeket, és akár a teljes tőke- és kamatösszegre 80 százalékos garanciát vállalnak. "Ez azt jelenti, hogy a bank az ilyen hitelkihelyezéseknél mindössze 20 százalékos kockázatot visel. Nagyon remélem, ez elég lesz ahhoz, hogy érdemben növekedjék a hitelezési kedv" - idézte Radnai Györgyöt, a társaság vezérigazgatóját a közlemény.

A kormány a hitelek folyósításáról a K&H Bankkal, az MKB Bankkal, a Raiffeisen Bankkal, a Takarékbankkal és az UniCredit Bankkal írta alá a megállapodást annak érdekében, hogy a pangó hitelpiac ne okozzon gondot a vállalkozásoknak a mindennapi működés finanszírozásában.

"Nagy szükség volt erre a forrásra, hiszen a forgóeszköz-finanszírozást használó cégek voltak eddig a válság legnagyobb vesztesei, ezeknek a hiteleknek a befagyása fenyegetett leginkább a dominóhatás beindulásával" - mondta Radnai György a közlemény szerint.

A társaság a 100 millió forintot (kezdő vállalkozásoknál az 50 millió forintot) meg nem haladó hiteleknél gyorsított eljárással bírálja el a garanciakérelmeket. A 100 millió forintot meghaladó hiteleknél egyedi elbírálás keretében dönt a társaság a kockázatvállalásról, illetve a garanciakérelem elutasításáról. Az egyedi elbírálás lehetősége megilleti azokat is, akik az előzetes elbírálás során garanciaképtelennek bizonyulnak. "A Garantiqa alapítóinak, azaz az államnak és a bankoknak közös érdekük a kis- és közepes vállalkozások likviditásának megőrzése, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy valaki érdemtelenül essen ki a forgóeszközhitellel finanszírozható társaságok köréből" - idézte a közlemény Radnai Györgyöt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.