Késik a fizetésekkel az állam

Késnek a közszférában dolgozók fizetései, mert a Magyar Államkincstár rendszert váltott. A kifizetések még januárban is csúszni fognak.

Nem jönnek meg a fizetések – erről panaszkodnak az Index szerint a közalkalmazottak. Úgy tudni, több százezren azért nem kapják meg időben járandóságukat, mert a Magyar Államkincstár november 6. és 15. között átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, és az országos átállás nem megy zökkenőmentesen.

A KIRA-t már hónapokkal ezelőtt be kellett volna vezetni, a tesztüzem során azonban folyamatosan akadozott, összeomlott, tologatták az indulást, végül novemberre tették, de nyilvánvaló volt, hogy nem fog rendben működni.

Ez pedig hatalmas probléma, a KIRA rendszeren keresztül 900 ezer ember fizetését utalja az intézményeknek a kincstár.

Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz.

Több kórházban egy hónappal később kapták meg az októberi fizetést.

Törvény szerint egyébként minden hónap 10-ig meg kell érkeznie a fizetésnek, legalábbis ennél későbbi időpont nem szerepelhet a közalkalmazott szerződésében. Sok helyen azonban 2-án szoktak utalni, az ő esetükben néhány napos csúszás is felborítja a hónap tervezett ütemét.

És boldog új esztendőt a közszféra dolgozóinak, meg nem erősített információk szerint január elején több százezren lesznek, akik nem kapják meg a teljes decemberi fizetésüket, mert a rendszer csak a december 25-ig keletkezett béreket fogja bérszámfejteni. A kieső egy hetet pedig majd hozzácsapják a februári fizetéshez. Az államkincstár december 2-án kiadott közleménye szerint 3-a és 5-e között mindenkinek meg fog érkezni a bére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.