Keresettek a pénzügyesek és az informatikusok

Bár a magyar vállalatok többsége kisebb büdzséből gazdálkodhat, mint tavaly, és 40 százalékuk teljesen befagyasztotta az új munkaerő felvételét, a megkérdezettek egyharmadánál szükség lenne jól képzett pénzügyi és IT szakemberekre. - derül ki a Randstad kutatásából.

A magyar HR vezetők borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat, mint külföldi társaik: míg nemzetközi szinten a szakemberek 53 százaléka már növekedést vár 2012-re, magyar társaik csak 46 százalékban vélekednek így. A vállalatok 57 százaléka kisebb költségvetésből gazdálkodhat, mint tavaly, ráadásul 40 százalékuknál teljesen leállították a munkaerőfelvételt is – derült ki a Randstad 2011-2012-es fizetésekkel, juttatásokkal és munkahelyi trendekkel kapcsolatos kutatásából, amelynek eredményeit egy szakmai rendezvényen publikálták.

A jól képzett szakemberekre azonban most is nagy az igény: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalatok 40 százaléka keres jelenleg is új munkatársakat, elsősorban szakmai tapasztalattal rendelkező, magasan képzett pénzügyi és IT szakértőket. „A felmérés adatai szerint pályakezdőként leginkább pénzügyi végzettséggel lehet elhelyezkedni.

A mérnökök és informatikusok esetén már egyre fontosabb valamilyen speciális szaktudás megszerzése az egyetem után, a marketing és értékesítés területén pedig nagyon kis százalékban keresnek a cégek frissen végzett, tapasztalattal nem rendelkező jelentkezőket” – árnyalta a képet Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A Randstad adatai szerint a mérnökök és IT szakemberek, valamint a pénzüggyel foglalkozók keresnek a legjobban Magyarországon. Míg a pénzügyeseknél az azonos pozícióban dolgozók bére között viszonylag kicsi az eltérés (néhány magasabb pozíció kivételével), addig a sales/marketing területén már nagy szórást mutatnak a fizetések. Egy brand manager bére például bruttó havi 260 000 forinttól 1 100 000 forintig terjedhet, egyes magasabb pozíciókban még ennél is nagyobb eltéréseket mutatnak az adatok.

„A fizetés természetesen függ a vállalat méretétől és a felelősségtől is: nem mindegy, hogy valaki egy helyi cég brand managere, vagy egy nemzetközi vállalatnál, akár regionálisan tölti be ugyanezt a pozíciót” – magyarázta Baja Sándor.

A felmérésből az is kiderül, hogy nem csak hazánkban, hanem a világ más országaiban is a bónusz számít a legvonzóbb juttatásnak. Azonban míg külföldön a felmérésben részt vevő vállalatok 60 százaléka biztosít valamilyen egészségbiztosítást a munkavállalóinak, addig Magyarországon csak 34 százalék.

„Hazánkban a prémiumok rendszere mellett főként a versenyképes fizetéssel és karrierlehetőségekkel próbálják megtartani a munkatársakat a vállalatok, pedig érdemes lenne hosszabb távú juttatásokban – például önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekben és egészségbiztosításban – is gondolkodnia a HR szakembereknek” – mondta a rendezvényen a Randstad ügyvezető igazgatója.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.