Kerékpár-biztosítással lép a piacra az AEGONdirect.hu

Mától már meg lehet kötni a biztosítást a kétkerekű kedvencekre is, ugyanis az AEGONdirect.hu új biciklibiztosítással jelent meg a hazai piacon.

Idén tavasszal a budapesti felnőttek közül többen használták a kerékpárt közlekedési céllal, mint egy évvel korábban, és gyakrabban, mint az elmúlt három évben eddig bármikor – ez derült ki a Magyar Kerékpárosklub megbízásából a TNS-Hoffmann piackutató cég által ez év márciusában elvégzett kutatásból. A kutatás megállapította többek között azt is, hogy Budapesten a kerékpárt közlekedési célra használók a kérdezést megelőző két hétben átlagosan 7,2 napon közlekedtek kerékpárral, ami közelít az 7,9 napos országos átlaghoz.

Critical Mass Budapesten. Potenciális ügyfélből nincsen hiány
Critical Mass 2007

Az utakon is szemmel látható a kerékpározás népszerűségének növekedése, és a divathullámot egyre többen nagy értékű kerékpárokon lovagolják meg. Elsősorban számukra kínál megnyugtató megoldást az AEGONdirekt.hu által júliusban piacra dobott kerékpár-biztosítás, ami lopás és elemi kár esetén enyhíti az anyagi veszteségeket, ám a kiegészítő balesetbiztosítás a személyi sérülésekre is fedezetet nyújt.

A Magyarországon első alkalommal megjelenő biztosítási termék 50, 150 és 250 ezer forint értékben vállal fedezetet mintegy 4.200 és 12.600 forint közötti éves díj befizetése ellenében. Ha a szerződő biciklije például 500 ezer forint értékű, akkor is érdemes megkötni a biztosítást, mert a prémiumcsomag választása esetén az ellopott vagy megsemmisült gép értékének legalább fele megtérül. A gépjármű CASCO-val ellentétben azonban a szerződő ügyfelet nem terheli önrész.

A biztosítás megkötéséhez nem kell bemutatni a kerékpárt, ám a biztosító meghatározza, hogy a szabadban tárolt biciklit milyen védelmi eszközökkel kell mozdíthatatlanná tenni.

„Nagy várakozással tekintünk a kerékpár-biztosítás fogadtatása elé. A termék régóta meglévő piaci űrt tölt be, ezért a biztosító még idén ezres nagyságrendben számít szerződéskötésre” – mondta Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója, és hozzátette: „Bízom benne, hogy termékünkkel hozzá tudunk járulni a kerékpár, e környezetbarát közlekedési eszköz további népszerűsítéséhez.”

A költségek alacsonyan tartása érdekében és a várható érdeklődők vásárlási szokásaira tekintettel az egy évre szóló biztosítási szerződést csak online, elektronikus módon lehet megkötni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.