Kellemes meglepetés a bankoktól

Díjcsökkentéssel reagált több bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) március közepén kiosztott bírságaira – írta csütörtöki számában a Világgazdaság. Tavaly például a Citi, majd később az Erste is úgy reagált a tranzakciós illeték bevezetésére, hogy a nulla forintosként meghirdetett számlacsomagoknál díjat kezdett szedni egyes tranzakciók esetében.

A két banknál az ilyen csomagok mellett kitartó ügyfelek most jól járnak, a Citi Top és az Erste SzuperNulla számlacsomagjában ismét ingyen lehet majd utalni. Az új ügyfelek viszont már nem részesülhetnek ezekben a kedvezményekben, a 2013. január 1-je után szerződött citis klienseknek továbbra is fizetősek maradnak a tranzakciók, az Ersténél pedig nem értékesítik már az említett számlacsomagot.

A Raiffeisennél is jóval olcsóbb lett több szolgáltatás a Bankráció adatai szerint. A bankkártyás vásárlás után korábban a hitelintézet egyes számlacsomagoknál 0,3 százalékos jutalékot számított fel, ezt a tételt március közepén eltörölte. A Díjnullázó számlacsomaghoz immár korlátlan számú saját ATM-es készpénzfelvétel jár, emellett több csomagban is lenullázódtak a korábban 0,3 százalék, maximum 6 ezer forintos áron szereplő tételek, például az eseti és állandó megbízások díjai.

Más hitelintézetek is olcsóbbá tettek bizonyos szolgáltatásokat a jegybanki határozatot követően. Vannak hitelintézetek, amelyek világosan tudatják a kondíciós lista tetején, a díjmódosításokra az MNB döntése késztette őket. Az OTP március közepén közzétett hirdetményének elején is ott áll ez a szöveg, az MKB pedig vastagított piros betűkkel hívja fel a figyelmet arra, hogy a kondíciós listában szereplő tranzakciós illeték áthárításával kapcsolatos díjak már nem érvényesek. 

Az új csomagokban jól látszik, hogy a tranzakciós illeték beépül a díjakba, így ha később változna a díj mértéke, a hitelintézet könnyen hozzányúlhat majd az tarifákhoz, hiszen a bank általános szerződési feltételei szerint erre van lehetőség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.