Kegyetlen metrótender

Hét ajánlat érkezett a 3-as metró szerelvényeinek felújítására. Öt régiós, valamint két nyugati cég indul a 60 milliárd forintos munkáért – értesült az Index.

A hírportál értesülései szerint igen sokan érdeklődnek: a francia Alstom Trans port, a spanyol CAF, a nyíregy házi Kelet-Út Kft., az orosz Metrovagonmas és a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. együtt, a román Reloc-Elektroputere-Astra, az észt Skinest Rail és a cseh Skoda Trans port is szívesen elvégezné a hármas vonalon használt járművek felújítását.

A névsorban a Nyíregyházi Kelet-Út Kft., valamint az orosz–magyar partnerség az érdekes. Különösen ez utóbbi, hiszen az éppen járműgyártó fellegvárrá fejlesztendő dunakeszi cég ma még arról ismert, hogy a spanyol CAF partnereként gyártja majd a Budapestre készülő alacsony padlós villamosokat. Vagyis a spanyolok partnere most a rivális oroszok mellé állt. Szakértők szerint a lépés alapján jó eséllyel lehet a pályázat nyertesére következtetni – írja az Index.

Ami a közbeszerzés további menetét illeti, néhány hétbe telnek a hiánypótlások, aztán következik a tárgyalási szakasz, ami alatt a jelentkezők pontosabban megismerik a metrókocsik állapotát, majd végleges ajánlatot tesznek a munkára. Várhatóan a jövő év közepe körül kötnek majd szerződést a nyertessel.

Az átépítés során a nyertesnek a pályaszámon (ez a metrókocsi egyedi azonosítója) kívül szinte mindent le kell cserélnie, vagyis lényegében egy új kocsit kell építenie. Van olyan kocsi, ahol a teljes szerkezetet le kell cserélni, a fiatalabb modelleknél kevesebb munkát igényel a felújítás. A kocsikat három és fél éven belül kell újraépíteni, folyamatos üzem mellett. Ez azt jelenti, hogy a felújítás alatt nyilvánvalóan kevesebb metrószerelvény közlekedhet majd, így a menetrend is változhat. A felújított járműre tíz év garanciát kell adni, a kocsinak magának pedig legalább húsz évig kell közlekednie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.