Kedden tárgyalnak tovább az M43-as hoppon maradt alvállalkozói

Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa S. A.-val kedden délután folytatják a tárgyalásokat azok az alvállalkozók, akinek a kivitelezésben résztvevő egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. tartozik jelentős összeggel.

A jogász kijelentette, mindenképpen tárgyalásos úton szeretnék a helyzetet megoldani, s elérni azt, hogy a Sedesa S. A. olyan garanciákat is tartalmazó nyilatkozatot tegyen, amely rögzíti, hogy a cég miként, és milyen határidővel vásárolja meg a Szeviép Zrt. alvállalkozókkal szemben fennálló tartozásait.

Az alvállalkozók pénteken járműveikkel újra több kilométer hosszban lezárták a 47-es út egyik sávját Szeged és Hódmezővásárhely között. A teherautók némelyikén a demonstrálók feliratokat helyeztek el:  „A pénzünket akarjuk, fizessetek!”, „Mi megépítettük. Ti meg kifizetitek, ugye?!”, „Itt az idő a magyar vállalkozók megsegítésére”. 

Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorcium szerdán tett nyilatkozatot arról, hogy megvásárolja az egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. alvállalkozóival szemben fennálló tartozásait. Az alvállalkozók azonban részben formai okok, részben a garanciális biztosítékok hiánya miatt nem tartották elfogadhatónak ezt a nyilatkozatot.

A ki nem fizetett alvállalkozók május 6-án kezdtek demonstrálni az épülő M43-as autópálya és a 47-es út csomópontjának közelében, s május 13-án elkezdték bontani az út töltését a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában.

Az alvállalkozók azért kezdték el tiltakozó akciójukat, mert az autópálya kivitelezésében résztvevő, április 26-án csődvédelmet kért Szeviép Zrt. mintegy 3 milliárd forinttal maradt adósa a cégeknek úgy, hogy a teljesítést elismerte, a számláikat befogadta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.