Kedden jól ébredt a forint

Kedd reggel stabilizálódott a forint árfolyama, miután hétfőn a többi térségbeli valutával együtt kissé meggyengült, kora reggel a londoni bankközi piacon egy euró 268,25 forint volt, ugyanannyi, mint hétfőn késő este.

Stabilizálódni látszik a forint árfolyama a 265-270 forintos euró árfolyam sávban:  az eurót kedden délelőtt fél tízkor 268,20 forinton jegyezték a  bankközi kereskedelemben a hétfő délután négy órai 267,56 forint,  valamint az éjszakai 268 forint körüli árfolyam után.

Kereskedők szerint a piaci hangulat továbbra is kedvez a kockázatosabb deviza befektetéseknek, holott a dollár jelentős  mértékben erősödött az euróval szemben az éjszaka folyamán. Az euró  a korábbi 1,5000 dollár feletti árfolyamról 1,4900 alá vonult  vissza. A dollár erősödését a technikai ellenállási pontokat  közelítő amerikai részvényindexek és olajár miatt fellépő  profitkivét, valamint a dollár "befektetési mentsvár" szerepének  ismételt előtérbe helyeződése váltotta ki.

A dollár erősödése ellenére a forint nem hagyta el a kereskedők  által az elkövetkező napokra valószínűsített 265-270 forintos euró  árfolyam sávot, a zloty ellenben a korábban tartott 4,17-4,18-as  euró árfolyamok környékéről 4,20 körüli árfolyamra gyengült.

A várakozások szerint a forint tartja árfolyamát a 265-270  forintos euró árfolyam sávban az elkövetkező napokban is.
A dollárt 180,13 forinton jegyezték kedden délelőtt fél tízkor  1,4883 dolláros euró árfolyam mellett, a hétfő délután négy órai  178,25 forint és 1,5006 euró/dollár után.

A svájci frank jegyzése 176,92 forint 175,76 forint után, 100  japán jen jegyzése 196,05 forint 193,51 forint után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.