Díjazott foglalkoztató lett a kecskeméti Mercedes

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary autógyártó vállalat lett Magyarországon Az év munkahelyteremtője.

A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. júniusban jelentette be, hogy Magyarországot választja új Mercedes modelljeinek gyártóhelyéül, a kecskeméti telephely 2012. márciusi megnyitásakor már 2500 főt foglalkoztatott a Mercedes-Benz, és a dolgozói létszám év végére eléri a háromezer főt. Eddig 1300 munkatárs vett részt a németországi három hónapos részképzésen.

A márka részvételével idén elindult a duális szakképzés. „Jelenleg több mint hetven diákunk tanul ebben a rendszerben, tizenegyen pedig most kezdték meg főiskolai tanulmányaikat a duális képzésben.”- mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary ügyvezető igazgatója. „Magyar munkatársaink tudásukkal és hozzáállásukkal nagymértékben hozzájárulnak projektjeink és aktivitásaink sikerességéhez. A mindennapi munkavégzés terén a magyar és német mentalitás nagyon jól megfér egymással, így mindkét kultúra legjobbját adjuk a közös sikerért.”

Az üzemben a B-osztály mellett megkezdték a négyajtós CLA coupé próbagyártását, ezért nyár közepén elindult a második műszak, ezzel a kecskeméti gyár 17 magyar cégből álló beszállítói köre tovább bővül, ami csak a Kecskeméten és térségében is több ezer új munkahelyet jelent. Eddig tízezren jelentkeztek a kecskeméti Mercedes-Benz által meghirdetett álláshelyekre, a kínálat folyamatosan változik, idén elsősorban gyártási területre keresnek munkaerőt.

Az Év munkahelyteremtője díjat a Figyelő TOP 200-as független zsűrijének elnöke dr. Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, tagjai Reszegi László (Budapesti Corvinus Egyetem), dr. Várhegyi Éva (Pénzügykutató Zrt.), Dobák Miklós (Budapesti Corvinus Egyetem) és Lantos Csaba (a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja) voltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.