Katonás fegyelem mellett is elbukhat az idei hiány

Nem bontották ki az igazság minden részletét – ez volt a benyomása a Pénzügyminisztérium sajtótájékoztatóján a hallgatóságnak, amikor Katona Tamás államtitkár vázolta az év hátralévő részében várható költségvetési folyamatokat.

A tárcánál úgy látják, nagy bizonyossággal teljesíteni tudják az idei hiánycélt (a bruttó hazai termék 3,8 százalékát, azaz valamivel több, mint 992 milliárd forintot), azzal együtt is, hogy néhány előirányzatot módosítani kényszerültek október elején.

Csakhogy a tájékozatón elmondottak nem alkotnak koherens rendszert. A PM is felismerte, hogy nem folyhat be a társasági adóból várt 450 milliárd forint, csak 418 milliárd. A cégeket jóval súlyosabban érintette a válság, mint azt föltételezte a minisztérium, ezért kevesebb adóelőleget fizetnek idén. Hasonló a helyzet a különadóval, úgy tudjuk, itt mintegy 20 milliárdos lehet az elmaradás.

Mindezt azonban ellensúlyozzák a más adónemekből, például az általános forgalmi adóból elérhető többletek – állítják a minisztériumban. Áfából 33 milliárd forinttal nagyobb lehet a költségvetés bevétele, mint gondolták azt egy hónapja. Már szeptemberben is szép összeg érkezett a büdzsébe – hívja fel a figyelmet a tárca –, ötven százalékkal több, mint egy éve. A miértre viszont nincs elfogadható magyarázat: a júliusi áfa-emelés csekély része jelent meg az árakban, a végfogyasztói árakat összesítő infláció pedig szeptemberben alacsonyabb lett a várakozásoknál – sőt, a PM szerint az év egészében kisebb lehet, mint tervezték. Vagyis az árak oldaláról nézve nem látszanak azok a folyamatok, amelyek indokolnák az adóbevételi terv emelését.

Katona Tamás azonban nem aggódik, szerinte nem az inflációra kell figyelni, hanem a kiskereskedelmi forgalom volumenének bővülésére. Nos, a legfrissebb adat egyelőre júliusról áll rendelkezésre: a KSH kimutatása szerint abban a hónapban 6,6 százalékkal maradt el a volumen az egy évvel korábbitól, idén január és július között pedig 3,7 százalékos visszaesést regisztrált a statisztikai hivatal. Figyelembe véve az áfa-emelés hatását, valamint azt, hogy a lakosság rendelkezésére álló nettó kereset alig valamivel több, mint egy százalékkal bővült egy év leforgása alatt, ráadásul abból annyit elvitt az infláció, hogy reálértékben vesztes pozícióban vannak a keresők, akkor nem vakmerőség kijelenteni, hogy a második félévben nem állhatott gyökeres fordulat be a kiskereskedelmi forgalom volumenében.

Inkább arra lehet gyanakodni, hogy szeptemberben adótechnikai okokból alakult kedvezően az áfa-bevételt. Az áfa-emelés természetesen nyomot hagyott a befizetéseken, az áfa-alanyok 20 milliárd forinttal többet fizettek be, mint tavaly szeptemberben. Ugyanakkor a visszautalásokra bő 27 milliárddal kevesebb ment ki, mint egy éve – és ugyanez volt a helyzet augusztusban is. Valószínűleg az éves bevételi terven is adótechnikai okokból változtattak: a MÁV – vélhetően a költségvetési egyenleg biztosítása érdekében – nem kapja vissza a neki járó mintegy 14 milliárd forint áfát és annak kamatát, amire pedig a magyar áfa-arányosítási gyakorlat uniós tiltása miatt jogosult lenne a cég. A cégek korábban nem igényelhették vissza a beruházásaikhoz nyújtott állami támogatásokra eső áfát, ezt azonban nem nézte jó szemmel az EU. A társaságoknak október 20-ig van lehetőségük jelezni adó-visszaigénylésüket, egy önellenőrzés keretében. A MÁV is megtehetné ezt, ám, mint a PM-ben fogalmaztak: „a cég eddig nem nyújtott be önellenőrzésről nyomtatványt”. Ha a vasúttársaság nem teszi ezt meg a jövő hétig, akkor elesik ettől az összegtől – hacsak más úton nem biztosítják ezt a pénzt számára, de az már a jövő évi büdzsét rontja.

A kormány azonban egyelőre az idei tervek teljesítésére koncentrál. Hogy bejöjjön a számítása, ahhoz az utolsó negyedévben 67 milliárdos többletet kellene elérni az államháztartásban. Ez Katona Tamás szerint nem kivitelezhetetlen, egy sor kiadás (mint például a 13. havi nyugdíj második részlete, vagy a novemberi nyugdíjemelés) például nem terheli a büdzsét. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a tartalékok közül már csak az általános, illetve a céltartalék áll rendelkezésre az egyenleg megóvása érdekében, a stabilitási tartalékba félretett 78 milliárd forintot felosztották a fejezetek között, ezt a pénz tehát már nem tudja javítani a mérleget.

Nem módosítja a jövő évi bevételi terveit a kormány, annak ellenére, hogy társasági adóból és különadóból együttesen 53 milliárd forinttal lesz kisebb idén a bevétel, mint eddig várták. Jövőre megszűnik a különadó, pontosabban beépül a társasági adóba, amelynek kulcsa a mostani 16 százalékról 19 százalékra emelkedik. Ezen a soron 610 milliárd forint bevételt tervez a kormány.

A Fidesz szerint pontatlanul számol a kormány

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden a párt elnökségi ülése  után azt mondta: a Fidesz kalkulációi szerint a büdzséjavaslat 900  milliárd forintos eltérést tartalmaz a várható valós és a kormány  által benyújtott adatok között; a kormány több tételt nem számolt el  a javaslatban.

Varga Mihály a hiányzó tételek közé sorolta a jegybank 300  milliárd forintos sterilizációs veszteségét, a BKV 85 milliárd  forintos, a vasút 220 milliárd forintos, illetve a kórházak 70-90  milliárd forintos adósságállományát, az E.ON-nál vállalt 66 milliárd  forintos átrendezés miatt keletkezett kockázatot, valamint az Út a  munkához program 60-80 milliárd forintos hiányzó fedezetét.

Keller László szerint Varga Mihály volt pénzügyminiszter állításai  a 2010-es  költségvetés el nem számolt tételeit illetően szakmailag teljesen  megalapozatlanok.

A költségvetési bizottság MSZP-s tagja kedden azt mondta: Varga Mihály figyelmen kívül hagyta, hogy a költségvetés  pénzforgalmi szemléletben készült, így az általala hiányolt  tételeket nem is tartalmazhatja.
A volt pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a Fidesz  alelnöke által hiányolt tételek valóságtartalma önmagában is  megkérdőjelezhető.

Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke kedden azt mondta az MTI-nek, hogy a tárca szerint megalapozatlanok és  nagyságrendi tévedéseket tartalmaznak Varga Mihálynak a 2010-es  költségvetésről megfogalmazott állításai.

 

Budapest, 2009. október 13.
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára sajtótájékoztatót tart az államháztartás 2009. I-IX. havi helyzetéről.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.