Karvalits: az MNB a hitelállományuk feléig nyújt kölcsönt a bankoknak

Az MNB szerint a makrogazdasági helyzet hatására jelentősen, mintegy 211 milliárd forinttal csökkent a bankrendszer vállalatihitel-állománya az első félévben.

Október 2-ától a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfeljebb a vállalatihitel-állományuk 50 százalékának megfelelő összegben ad kölcsönt a bankoknak értékpapír-fedezet mellett – mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az MTI kérdésére csütörtökön.

Az MNB honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a kedvezőtlen makrogazdasági helyzet hatására jelentősen, mintegy 211 milliárd forinttal csökkent a bankrendszer vállalatihitel-állománya az első félévben. A jegybank erre a folyamatra tekintettel módosította a hitelállomány összetételére és szintjére vonatkozó kritériumokat: októbertől figyelembe veszi a gazdaságban egyre fontosabb szerepet betöltő vállalati refinanszírozási hiteleket, ugyanakkor a növekedési és pénzügyi stabilitási szempontból kockázatot jelentő kereskedelmiingatlan-hitelek állománya kikerül a kritériumok közül.

A hitelállomány-csökkenés elsősorban  a bankok mérlegalkalmazkodásának következménye, hiszen korábban a hitel/betét arány 130 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a bankok csak külső forrás segítségével voltak képesek hitelezni – magyarázta az MNB alelnöke. Hozzátette: az MNB előrejelzése szerint a hitel/betét arány 110 százalékra fog csökkeni, és az MNB az új konstrukció bevezetésével a hitelállomány csökkenését akarja mérsékelni.

Arra a kérdésre, hogy a közölt mintegy 211 milliárd forinttal kisebb vállalatihitel-állomány hogyan alakulhat a második félévben, nem tudott konkrét összeget mondani Karvalits Ferenc, és arra sem vállalkozott, hogy megbecsülje, miként élnek majd a bankok az új konstrukció adta lehetőséggel.

Az alelnök felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a környező közép-európai országokban már 2010 végén megállt a vállalatihitel-állomány zsugorodása.

A bankok a mindenkori jegybanki alapkamattal (ez most 6,5 százalék) vehetnek fel kétéves kölcsönt az MNB-től, mégpedig a vállalati hitelállományuk 50 százalékának megfelelő összeg erejéig – közölte Karvalits Ferenc. Az enyhített kritériumok között szerepel az is, hogy a bankoknak nem a 2011. év végi, hanem a 2012. június 30-ai vállalatihitel-állomány fenntartását kell vállalniuk az eszköz igénybevételekor – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.